Megújul a doba-somlóvári Erdődy-kastély parkja
2014. november 20. 10:13 MTI
A Miniszterelnökség nagy hangsúlyt fektet épített örökségünk megújítására, mondta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára szerdán Dobán a doba-somlóvári Erdődy-kastély parkjának rehabilitációjáról szóló sajtótájékoztatón.
Korábban
Kovács Zoltán kifejtette: egyaránt fontos feladat történelmünk meghatározó személyiségei szellemi és épített örökségének, köztük a kastélyoknak a gondozása. A térség országgyűlési képviselőjeként hozzátette: minden, amivel a régió gyarapodik, az itt elő emberek életminőségét javítja. Sághi Attila, a Forster Központ elnöke úgy fogalmazott, az elmúlt években szemléletváltás ment végbe az örökségvédelemben, melynek lényege: ismerjük meg értékeinket, és amit lehet, állítsunk helyre. Közölte, a Forster Központ jelenleg 38 helyszínen végez munkát, az elmúlt három hónapban a negyedik új feladatot kezdik meg.
Kormányzati elvárás is az erdőgazdálkodókkal szemben, hogy a Bejárható Magyarország Program keretében minél több emberrel megismertessék természeti értékeinket - mondta Varga László, a konzorciumi partner Bakonyerdő Zrt. vezérigazgatója. Hozzátette, a park egy része a társaság vagyonkezelésébe tartozott. Jövőt csak úgy szabad építeni, ha nem felejtjük el múltunkat - hangsúlyozta Rácz Jenő, a kastélyt használó Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház főigazgatója. Rámutatott, az itt kezelt betegek számára az orvosszakmai munka minősége mellett az is fontos, milyen környezetben gyógyulnak.
Az egykori tulajdonos család képviseletében megjelent Erdődy László reményeit fejezte ki, hogy a fejlesztésekkel nemsokára újra az 1820-ban, Erdődy Károly által építtetett látvány tárulhat a kastélyba látogatók elé. A Forster Központ kezelésében levő doba-somlóvári Erdődy-kastélyt körülvevő kilencven hektáros angolpark több mint 324 millió forintból újul meg. A korábban jóváhagyott 256,5 millió forintos összeget a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közel 37,5 millió forinttal emelte meg, és a konzorciumi partner Bakonyerdő Zrt. pedig további több mint 30 millió forintos támogatással egészítette ki a kitermelt fából származó, és a projektre visszaforgatott bevételen túl.
A Környezet és Energetika Operatív Program (KEOP) Gyűjteményes és történeti kertek helyreállítása című pályázat részleteit Alföldy Gábor projektvezető ismertette. A munka egyik legfontosabb célja a kastélyból és a park egyes pontjaiból induló tisztások és nyiladékok helyreállítása, amellyel visszaáll a park történetileg hiteles térszerkezete. Megújul a négy halastavat magába foglaló, egyedülálló vízrendszer öt híddal, a parkot behálózó sétautakkal, valamint a növényzetet is pótolják.
A park területét 71 hektáron állítják helyre, 3,8 hektár erdőszerű faállományt, háromezer tő cserjét, 82 fát ültetnek, 35 hektáron bozótirtást, 24 hektáron gyepesítenek, 935 idős fát pedig kezelésbe vesznek. A fizikai megújítás során 9126 négyzetméteren épülnek utak, öt fahíd létesül és 19,5 köbméteren a tavi iszap kotrását is elvégzik.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. A reformkor fő kérdései
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Miért volt vértelen 1848. március 15-e?
- A nyelv átalakításáról szóló vitát is beindította a magyar államnyelvvé tétele
- Az irodalomban és a politikában is maradandót alkotott Kemény Zsigmond
- Az 1848-49-es szabadságharcban is tevékeny szerepet vállalt Irinyi János
- Alacsonyabb származása miatt sosem teljesülhetett be Vörösmarty első szerelme
- A cenzúra kicselezése érdekében adott alcímet a Himnusznak Kölcsey Ferenc
- Alig épült meg, máris történelmi esemény színhelye lett a Nemzeti Múzeum
- Nem láthatta színpadon a Bánk bánt Katona József
- Csatatértől az elmegyógyintézetig: ki volt Széchenyi István gróf?
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 20:20
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05