Magyarország visszaszerezte a Seuso-kincs másik hét darabját is
2017. július 12. 14:51 MTI
Kötelességünket teljesítettük és visszaszereztük a Seuso-kincsek páratlan fontosságú, felbecsülhetetlen leletegyüttesének második hét darabját - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Budapesten, a kormányülés szünetében.
Korábban
Orbán Viktor azt mondta: a kormány álláspontja, hogy a felbecsülhetetlen értékű nemzeti kincseinknek, a "családi ezüstnek" Magyarországon van a helye. A miniszterelnök a bejelentés után bemutatta a sajtónak a Parlament Vadásztermében kiállított kincseket.
Baán László a Szépművészeti Múzeum főigazgatója elmondta: 1990 óta minden magyar kormány törekedett arra, hogy visszaszerezze a kincseket, hol perben, hol egyezségben. Hozzátette: ez most két lépésben sikerült, hiszen 2014-ben tért haza az első hét darab, most pedig a második, művészettörténeti szempontból még értékesebb rész került Magyarországra. Ezzel a teljes ismert Seuso-kincs hazatért - hangsúlyozta. Mint mondta, a kincsek visszaszerzése hosszú évek óta várt pillanat nemcsak a magyar emberek, hanem az egész világ részéről.
Felidézte: a Seuso-kincs a legjelentősebb ismert késő római ötvösművészeti leletegyüttes, amelyet néhány évtizeddel ezelőtt, a 70-es években találtak meg Magyarországon, majd illegális körülmények között jutott ki az országból. Mint mondta, a kincseket egyetlen napot láthatta a közönség 1990-ben, New Yorkban, egy aukción, ahol mai értéken 100 millió eurós kikiáltási áron akarták eladni. Sem ezelőtt, sem ezután nem láthatta ezt a felbecsülhetetlen értékű kincset sem világ, sem Magyarország - jegyezte meg.
Baán László újságíróknak elmondta: az elmúlt években sikerült megállapodni két ütemben két családi alapítvánnyal a kompenzációs díjról, ez az első esetben 15 millió euró, a második esetben 28 millió euró (mintegy 8,6 milliárd forint) volt. Ennek fejében átadták a kincseket és nem is vitatták Magyarország tulajdonjogát - fejtette ki, hozzátéve: a kincseket a becsült piaci ár harmadáért, negyedéért sikerült visszaszerezni.
Azt is hangsúlyozta: a kincsek hazatérése nemcsak Magyarország, hanem az egész világ számára rendkívüli jelentőségű, ugyanis végre bemutathatóvá válik. Ezt az eddigi birtokosok nem tették lehetővé, gyakorlatilag raktárak mélyén rejtegették azt - fejtette ki, jelezve azt is: több alternatíva van a kincsek végeleges elhelyezésére, arról a kormány fog dönteni.
Magyarország olyan ókori kinccsel gyarapodott, amelyet területén, Pannóniában kapott egy előkelő személyiség és ásott el minden valószínűség szerint egy barbár betöréskor, majd az közel 2000 éven keresztül a földben maradt - ismertette a történetet. A főigazgató arra is kitért: azzal, hogy valamennyi kincs itt van, az anyagkutatások is jobban fognak előrehaladni. A lehetséges lelőhelyet már lokalizálták, azonban a szakembereknek még nincs egyértelmű állásfoglalásuk arról, hogy ott volt - mondta Baán László.
Az MTI-hez eljuttatott háttéranyag szerint a most hazatért hét műtárgy az Achilleus és a Meleagros tál, az állatalakokkal díszített kancsó, az amphora, a Hippolytos-kancsó és a két, díszítésében a Hippolytos-kancsóéval rokon vödör. A Seuso-kincseket most szombattól a Parlamentben kiállítva láthatja majd a nagyközönség, naponta 12 és 18 óra között, augusztus végéig. Ezt követően országjárásra indulnak, végül a Magyar Nemzeti Múzeumba kerülnek a műtárgyak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2015
- Amikor egy tulipánhagymáért luxuslakást lehetett venni
- Így lett Kassa csehszlovák város
- Tíz nagy győzelem a halál fölött
- A modern remetekirályság
- Így tanították Horthyt a 2. világháború után
- A kerti szajha
- Kolozsvár román megszállása
- Az újra megtalált munkásnő
- Trianon előtt - határon túl: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről tegnap
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné tegnap