Liszt Ferenccel is viszonyba keveredhetett a „végzet asszonya”
2024. január 17. 09:05 Balázs-Piri Krisztina
Képzett táncosnő lett volna, ahogy önéletrajzában állította? Vagy inkább könnyű, kitartott nőcske, aki remekül keverte az igazságot a nyilvánvaló hazugságokkal? Királyi szerető, aki olyan férfiakat csavart az ujja köré, mint a zeneszerző Liszt Ferenc, az író Alexandre Dumas és a bajor uralkodó, I. Lajos? Művelődéstörténészek szerint leginkább „celeb” volt: nevét botrányaival írta be a történelembe.
Korábban
Kevés biztos adat
Elizabeth Rosanna Gilbert néven 1821. február 21-én Írországban látta meg a napvilágot. Egyetlen csepp spanyol vér sem folyt az ereiben, pedig mindig azt állította, hispán nemes volt az édesapja. Hogyan derült fény a hazugságra?
Az ugyancsak kalandos életű szülők 1823-ban Indiába utaztak, a kislányt Liverpoolban megkeresztelték, ennek köszönhetően születési dátuma – az egyetlen biztos adat! – mégiscsak rendelkezésre áll hősnőnk életéből.
A fiatal Eliza
Edward Gilbert, az apa korán meghalt, a mindössze tizenkilenc éves édesanya egy angol főhadnaggyal kötött új házasságot: a feltűnően virgonc kislányt gyorsan hazaküldték Angliába, a nagypapához.
A kis Eliza sok gondot okozhatott környezetének: a krónikák feljegyezték, hogy egyszer például virágot tűzött egy idős úr parókájába a szentmise alatt.
Arra is volt példa, hogy meztelenül futott ki az utcára, ne csodálkozzunk hát, hogy a nagypapától előbb egy erélyes nagynénihez, majd végül egy bentlakásos iskolába küldték, ahol egyik tanára így jellemezte: „A szép arc megszelídíthetetlen természettel párosult.”
Alig múlt 16 éves, amikor újra hallunk róla. Bár anyja már tizennégy éves korában odaígérte a kezét egy hatvanas éveiben járó „köszvényes” bírónak, Elizának egészen más elképzelései voltak a jövőről: 1837-ben elszökött egy Thomas James nevű tiszttel, akivel házasságkötésük után Kalkuttába hajóztak.
Ám a kapcsolat idővel megromlott, James öt év után lelépett egy segédtiszt feleségével, és Elizának új partner után kellett néznie. A hajóút visszafelé Angliába megoldotta a kérdést: Londonban már bizonyos Lennox kapitány feleségeként jelentkezett be. Ebből aztán híres válóper lett, az úgynevezett James kontra Lennox, amiről 1842-ben még a Times is hírt adott.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
fasizmus
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Magára hagyhatta volna szövetségesét Mussolini?
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Valójában Karel Čapek testvérétől származik a sci-fi és a technológia legendássá vált szava
- A politikai megosztottságból emelkedett ki Franco tábornok diktatórikus rendszere
- Etiópia szégyenletes legyőzésével lett ismét császára Rómának
- Sűrűn tűzdelték botrányok az újraalapított cannes-i filmfesztivál történetét
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Négyórás beszédet tartott az utolsó szó jogán a nemzetvesztő Szálasi Ferenc
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője tegnap
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára tegnap
- 7+1 híres merénylet a történelemből tegnap
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa tegnap
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák tegnap
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját tegnap
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang tegnap
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát tegnap