Lenyűgözte európai és mexikói vendéglátóit a világjáró szamuráj, Haszekura Cunenaga
2020. július 28. 15:41 Múlt-kor
Korábban
Szamurájok Új-Spanyolországban
A spanyolok segítségével Acapulco irányába navigáló hajón mintegy 180-an voltak, köztük a sógun, Tokugava Iejaszu tíz szamurája, 12 további szamuráj Szendaiból (Mijagi prefektúra fővárosából), 120 japán kereskedő, tengerész és szolga, és körülbelül 40 spanyol és portugál, köztük Vizcaíno.
A hosszú, viharos út után először a mai Kalifornia állam területén, a San Franciscótól délre található Mendocino-foknál érték el a szárazföldet, majd a part mentén dél felé hajózva, 1614. január 25-én érkeztek meg Acapulcóba. Innen a szárazföldön folytatták útjukat.
Megérkezésük után nem sokkal összetűzések történtek a japánok és spanyol útitársaik közt, állítólag azért, mert utóbbiak nem megfelelően bántak a császár által küldött ajándékokkal. A japánoknak ezt követően letétbe kellett helyezniük fegyvereiket (kivéve Haszekurát és nyolcfős kíséretét), azonban törvényként kihirdették, hogy a látogatóknak mindenhol szabad joguk van áruikkal kereskedni, és aki akár szóval, akár tettel támadja őket, súlyos büntetésre számíthat.
Haszekura és követsége két hónapot töltöttek Acapulcóban, mielőtt továbbálltak volna Mexikóvárosba, végül pedig a Mexikói-öböl partján fekvő Veracruzba, ahonnan spanyol hajókon továbbindultak Európa felé. Mexikói tartózkodásukról az azték születésű történetíró, Chimalpahin emlékezett meg:
„Ez a második alkalom, hogy a japánok Acapulcónál kötöttek ki hajójukkal. Mindenféle vasból készült dolgot, és íróasztalokat, és némi szövetet szállítanak ide, amelyet el fognak adni. Kiderült itt Mexikóban, és mondták, hogy uralkodójuk, Japán császára azért küldte e nemes képviselőjét és követét ide, hogy az Rómába menjen, és találkozzon V. Pál Szentatyával, és biztosítsa őt engedelmességükről a Szent Egyházat illetően, hogy a japánok mind keresztényekké akarnak válni.”
Mexikóvárosban Haszekura találkozott az Új-Spanyolországot kormányzó alkirállyal, akinek tudtára adta, hogy III. Fülöp királlyal is szeretne találkozni, hogy beleegyezését kérje, egy állandó japán kereskedelmi jelenléthez Mexikóban. Juan Pérez de la Serna mexikói érsek összesen 42 japánt keresztelt meg Mexikóvárosban, Haszekura azonban kijelentette, hogy ő majd Spanyolországban szeretné felvenni a hitet.
Veracruzból június 10-én hajóztak ki, a japán küldöttség nagyobb részének Mexikóban kellett maradnia – ők visszatértek Acapulcóba, hogy megvárják Haszekura visszatértét. Végül még 1614 folyamán, a Date Maru fedélzetén visszatértek Japánba.
Júliusban Haszekura csoportja látogatást tett Kubában is, Havannában hat napot töltöttek. 2001-ben az öböl bejáratánál szobrot állítottak fel Haszekura tiszteletére.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
klímakutatás
- Egy évszázaddal ezelőtti vulkánkitörés okozhat hamuesőt Alaszkában
- Csigahéjak és cseppkövek mesélnek a Kárpát-medence jégkorszaki klímájáról
- Lényegesen hidegebb volt az utolsó jégkorszak, mint eddig gondoltuk
- Hét fokkal lehetett hidegebb a Föld a legutóbbi jégkorszak során
- Egy alaszkai vulkánkitörés is szerepet játszhatott a római köztársaság bukásában
- Készítőik elképesztő vakmerőségének állítanak emléket a 19. századi tornádófotók
- A Föld tengelyének dőlésszöge határozhatta meg a jégkorszakok végét
- Melegebb lehetett Grönland, amikor a skandináv telepesek megérkeztek
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Nem temethették egymás mellé a híres gengszterpárt, Bonnie-t és Clyde-ot 09:50
- Magyar grófból vált Magadaszkár királyává a kalandos életű Benyovszky Móric 09:05
- tegnap
- Közel húsz évig tartó száműzetése volt Victor Hugo legtermékenyebb időszaka tegnap
- Rejtély, hogy kik lakták több évszázadon át Petra sziklába vájt városát tegnap
- Honvédemlékművet avattak a Fiumei úti sírkertben tegnap
- A Nílus egy mára eltűnt mellékága mentén épülhettek a piramisok tegnap
- Amennyire a közönsége szerette, Doyle annyira gyűlölte detektívregényeit tegnap