Kibővül az egri vár kazamata-rendszere
2015. április 27. 12:18 MTI
Az egri vár felújításának második ütemében megkezdődik a kazamata rekonstrukciója, illetve kibővítése is, ezért május 4-én átmenetileg bezár a vár földalatti erődrendszere - közölte Berecz Mátyás, a Dobó István Vármúzeum igazgatója hétfői sajtótájékoztatóján Egerben.
Szavai szerint a múzeum leglátogatottabb kiállításáról van szó, hiszen a várba betérők 60-70 százaléka felkeresi a kazamatát. Hozzátette: a földalatti erődrendszerrel utoljára a '80-as években foglalkoztak behatóbban, így ha most nem fognak hozzá a műszaki felújításához, pár éven belül be kellett volna zárni, mert néhány helyen már életveszélyessé vált.
Berecz Mátyás elmondta, hogy a most kezdődő fejlesztés keretében nemcsak az itt lévő kiállítás újul meg, hanem a földalatti erődrendszer egy bő száz méteres ággal is kibővül. Ez a - Dobó utcával párhuzamosan futó, a szakemberek előtt már ismert - kazamataág a vár 1596-os ostroma során megsérült, félig-meddig beomlott.
A műszakilag megújult kazamata új, látványos, interaktív attrakciókat is kap: itt lesz majd látható a török korabeli hadi építészetet, várharcászatot bemutató kiállítás, illetve egy, az Egri csillagok és a valóság munkacímet viselő tárlat is. Elhangzott: a kazamata átmeneti bezárásának idejére "helyettesítő tartalmakkal" is készül a vár, amelyek a későbbiekben is látogathatóak, megtekinthetőek lesznek. Ilyen a végvári katonai életet bemutató, Történelem testközelben című látványos program, melynek során a 16. század fegyvereivel, a végvári vitézi élet szépségeivel, kalandjaival ismerkedhetnek meg az érdeklődők.
A másik új attrakció az Egri csillagok útján címet viseli, s Gárdonyi Géza regényének várbéli helyszíneit mutatja be. Ugyancsak újdonság lesz az egerszalóki Greenzero, illetve Aenima stúdió által készített, Magyarország 1100 éves történetét bemutató 3D-s, 15 perces film. Ennek egri premierjét csütörtökön tartják. A 3D-s mozinak helyt adó Ispotály-pincében ugyanakkor továbbra is láthatóak lesznek az Eger 1552 és a Pangea című 3D-s filmek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Titanic
- A Titanic első hivatalos útja volt egyben az utolsó is
- A szerény magyar hajóorvos, aki a Titanic túlélőit mentette
- Osztriga és bárány került a Titanic utasainak asztalára egy elárverezett étlap szerint
- Tudtad, hogy hét híres ember is lekéste a Titanicot?
- 3800 méter mélyen sincs biztonságban a Titanic roncsa
- Saját legendájának áldozatává vált a Titanic
- A nemzetközi egyezmények sem tudják megvédeni az enyészettől a Titanic roncsát
- A Titanic több száz utasának életét mentette meg a magyar hajóorvos
- Minden törekvés dacára lehetetlennek tűnik a felszínre hozni az egyre pusztuló Titanicot
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 18:05
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap