Így tévéztek a nyolcvanas évek Amerikájában
2016. december 12. 17:40
Korábban
A modern kor elektronikus gyóntatószéke
A 80-as években a TV egy másik műfajt is sikerre vitt: a modern kor gyóntatószékeként emlegetett talkshow-kat. Ebben az időben Phil Donahue uralta a terepet. Ekkor érett meg az idő a különböző női kérdéseket kitárgyalására is. Donahue hitt benne, hogy a napközben sugárzott műsorokban is beszélni kell az elvekről, az embereket foglalkoztató kérdésekről. Fontos, olykor különleges embereket hívtak meg a stúdióba, melegeket, bűnözőket, közhivatalnokokat. A nézők száma egyre csak nőtt, előkészítve az utat Oprah Winfrey előtt, aki még nagyobb hatással bírt a tévénéző társadalomra. Maga Phil Donahue szerint „a Donahue Show átrendezte a szobát, Oprah felújította az egész házat”. Oprah az őszinteségével, alázatosságával és bátorságával a kezdetektől fogva hatalmas népszerűségnek örvendett. Azokat szólította meg, akik eddig egyedül érezték magukat.
A nyolcvanas éveknek két arca volt: a változások, a szertelenség, az újdonságok kora, melyben megjelent a nyugalom, hagyomány iránti vágy. Egyesek szerint talán a nyolcvanas évek volt az utolsó korszak, amikor az emberek szerették, nézték a médiát és megbíztak benne. A televíziózás aranykoráról „A nyolcvanas évek Amerikája” című nyolcrészes műsor mesél december 12-től hétköznap esténként 22 órától a Spektrumon. A műsorban megszólaló televíziós szakemberek között a sorozat producere, maga Tom Hanks is számos izgalmas történetet megoszt a nyolcvanas évekből.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
JFK
- Nem győzte meg a kétkedőket a Kennedy-gyilkosság hivatalos magyarázata
- Számtalan kérdés maradt nyitva Kennedy elnök halála kapcsán
- A Kennedy-fivér, akiben családja a legkevesebb politikai tehetséget látta, mégis a szenátusig jutott
- Mi történt John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök agyával?
- Hová vezetnek a Kennedy-gyilkosság máig elvarratlan szálai?
- Összeesküvés-elméletek sokasága kering ma is a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatban
- Politikai karrierjébe került Kennedy elnök apjának a náci Németországgal való szimpatizálása
- Valóban egy magányos merénylő végzett Robert Kennedyvel?
- Amerika jövőbeli elnöke testközelből figyelte az új világrend felépülését 1945 nyarán
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap