Így nyögte Mátyás bús hadát Bécsnek büszke vára
2023. augusztus 17. 09:05 Csernus Szilveszter
Nem találunk egyetlen fejezetet sem a Magyar Királyság történetében, ahol Ausztria tetemes része – Béccsel együtt – magyar hódítás áldozatává vált volna. Ilyen először és utoljára Mátyás király (1458–1490) uralkodásának utolsó évtizedében fordult elő, amikor 536 évvel ezelőtt, 1487. augusztus 17-én Bécsújhely elfoglalásával pontot tett ausztriai hódításai végére.
Korábban
A császár ellen a császárságért
Az energikus Hunyadi Mátyás egész uralkodását végigkísérte a III. Frigyes német-római császárral való konfliktus. Habsburg Frigyes volt az utolsó német király, akit a pápa Rómában koronázott császárrá (és az utolsó előtti, akit egyáltalán császárrá koronázott), illetve ő biztosította be a császári trónt a Habsburgoknak, egészen a Német-római Birodalom 1806-os megszűnéséig.
Magyarországon 1459-ben választotta meg a Garai-Újlaki főúri csoportosulás Habsburg Frigyest magyar (ellen)királynak Németújváron (ma: Güssing, Ausztria); Frigyes Bécsújhelyen (ma: Wiener Neustadt, Ausztria) meg is koronáztatta magát, mivel néhai gyámoltja, V. László révén a Szent Korona a birtokában volt. Ám ekkor a fiatal Mátyás kiverte seregeit az országból, és az Újlaki-ligával is békét kötött.
Három évvel később úgy tetszett, hogy a császár és a király közötti béke hosszú életű lesz. Frigyes kivonult az általa még megszállva tartott Sopronból nyolcvanezer aranyforintért cserébe, illetve visszaadta Szent István koronáját, amiért Mátyás elismerte Frigyes és Habsburg leszármazói trónöröklését arra az esetre, ha Mátyás törvényes örökös nélkül halna meg. Az életerős, húszéves király, oldalán várandós feleségével ekkor még nem tulajdonított jelentőséget ennek a kitételnek.
Ám a béke a magyar–osztrák határon rövid életűnek bizonyult, ugyanis Frigyes a harmadik Habsburg-uralkodó akart lenni a magyar trónon, míg Mátyás – bár ezt közvetlenül sosem hangoztatta – célja a német-római császári cím megszerzése volt.
A sziléziai háborúban a Jagellókkal szövetségben álló Frigyes nyugati lekötöttsége miatt nem tudott tevékenyen részt venni, ám 1477-ben a császár Ulászlót ruházta föl a cseh királynak járó választófejedelmi címmel, ami a harmadik konfliktushoz vezetett Mátyás és Frigyes között.
A magyar uralkodó ekkor első ízben tört be a fekete sereggel Ausztriába, de ekkor közbelépett a Szentszék, ugyanis a pápa inkább egy keresztes hadjárat élén szerette volna látni a hadakozást kedvelő magyar királyt. A harmadik magyar-ausztriai háborút így gyors béke zárta le, amelyben Frigyes császár elismerte Mátyást Ulászló mellett cseh királynak, és százezer aranyforint hadisarc megfizetését is vállalta.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
klímakutatás
- Egy évszázaddal ezelőtti vulkánkitörés okozhat hamuesőt Alaszkában
- Csigahéjak és cseppkövek mesélnek a Kárpát-medence jégkorszaki klímájáról
- Lényegesen hidegebb volt az utolsó jégkorszak, mint eddig gondoltuk
- Hét fokkal lehetett hidegebb a Föld a legutóbbi jégkorszak során
- Egy alaszkai vulkánkitörés is szerepet játszhatott a római köztársaság bukásában
- Készítőik elképesztő vakmerőségének állítanak emléket a 19. századi tornádófotók
- A Föld tengelyének dőlésszöge határozhatta meg a jégkorszakok végét
- Melegebb lehetett Grönland, amikor a skandináv telepesek megérkeztek
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap