Hosszú folyamat volt, mire Konstantinápoly valóban Róma örökébe léphetett
2021. június 13. 16:49 Múlt-kor
Korábban
Egy későbbi városalapító életfordulatai
Constantinus apja, Constantius Chlorus gyermeke volt, ám apjának egy bizonytalan törvényességű kapcsolatától, Helenától. Amikor a nyugati birodalomrész caesarja lett, Constantius Chlorus elbocsátotta maga mellől Helenát, és elvette a Diocletianus által kijelölt személyt feleségül.
Constantinus apja vélhetően nem kedvelte különösebben a fiát, akit túszként küldött el a nicomediai császári udvarba, és nem őt vette maga mellé caesarnak. A Diocletianus mellett eltöltött évek mindenesetre később hasznára váltak, többször harcol a császár oldalán a barbárok ellen, és előrelépett a hadseregben is.
Diocletianus lemondása után Constantinus Galerius augustus udvarába került, ám a későbbi források szerint ő nem igazán kedvelte az új jövevényt. Igaz, Galerius a korábbi keresztényüldözések politikájának a híve volt, és róla főleg keresztény szerzők tollából való írások maradtak fent.
Constantinus mindenesetre sietve az apjához menekült. Constantinus Chlorus azonban 306-ban elhunyt, utódának pedig a caesarjának kellett volna lennie, ám a britanniai legiók Constantinust kiáltották ki az új augustusszá. Ezalatt Maxentius, Róma lakosságának a támogatásával, magát is uralkodónak kiáltotta ki.
A különböző caesarok és augustusok között polgárháború kezdődött, amelyet Constantinus sikerrel vívott meg. A legjelentősebb ütközetre 312-ben, a Milvius-hídnál, Róma közelében került sor. Az addig sikerrel küzdő Maxentius alulmaradt Constantinusszal szemben, és ő maga a Tiberisbe fulladt.
Constantinus ezzel biztosította magának a birodalom nyugati felét. Megegyezett a keleti birodalomfélben győztes Liciniusszal, ám a béke nem tartott sokáig. Az első összecsapások után 317-ben kiegyeztek, a fiaikat téve caesarokká, majd 324-ben újra összecsaptak. Licinius veszített, Constantinus pedig végérvényesen az egész birodalom egyedüli ura lett. Ez alkalmat adott neki arra, hogy új székhelyt jelöljön ki Róma és a többi város helyett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
28. A második világháború
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A gyógyszeriparban, a közlekedésben és a számítástechnikában is óriási előrelépést hozott a II. világháború
- 1946-ban zárták be az utolsó, japán-amerikaiakat fogva tartó koncentrációs tábort
- Gránát elé vetette magát a brit katona, hogy megmentsen egy anyát és gyermekét
- Mindössze három fogolynak sikerült elmenekülnie a „nagy szökés” során
- Második világháborús tankot emeltek ki egy folyóból a Fülöp-szigeteken
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap