Hogyan segített az nápolyi „ovihajó” árva gyerekek százainak kitörni a szegénységből?

2017. augusztus 29. 14:41

1911-ben Nápoly utcáit elárasztották a nincstelen, a kolerajárvány miatt árván maradt gyermekek. A város egy nem mindennapi kísérlettel igyekezett kezelni a helyzetet: több száz utcagyereket vettek fel matrózként egy erre a célra kialakított hajóra. A Caracciolo fedélzetén a mélyszegénységből érkező fiatalok új esélyt kaptak arra, hogy a társadalom megbecsült tagjaivá váljanak.

Hogyan segített az nápolyi „ovihajó” árva gyerekek százainak kitörni a szegénységből?
Giulia Civita Franceschi a Caracciolo fedélzetén a matrózgyerekkel (A galériáért kattintson a képekre!)

Vicenzo Commez nagy szegénységben született Nápolyban a 20. század hajnalán. Édesapja börtönbe került, így Vicenzo kénytelen volt egy szénbányában dolgozni és az utcákon koldulni, hogy segítsen édesanyjának fenntartani hat testvérét. A gyermekeket újabb csapás érte, amikor édesanyjuk meghalt a korszak egyik veszedelmes járványában, a kolerában. Vicenzo és egy testvére ekkor egy nagynénjük gondozásába került, aki úgy döntött, hogy beíratja a testvéreket egy ekkoriban induló kísérleti programba. A két fiú így bekerült azon 750 hasonló sorsú egykori utcagyerek közé, akik a nápolyi kikötőben horgonyzó Caracciolo hajó fedélzetén szolgáltak matrózként.

Az „ovihajó” célja az volt, hogy a nincstelen, mélyszegénységben élő gyerekeknek esélyt adjon arra, hogy felnövekedve a társadalom megbecsült tagjaivá váljanak. Hasonló törekvésekre már a korábbi évtizedekben is került sor különböző olasz városokban. Előbb 1883-ban Genova önkormányzata létesített egy hasonló kiképző hajót, majd Velence nyitotta meg a Scilla fedélzetét az elhunyt halászok árván maradt gyermekei előtt. Nápolyban – amely város egyébként is híres volt rossz egészségügyi viszonyai és rendkívüli zsúfoltsága miatt – az 1910-11-es kolerajárvány tette szükségessé, hogy a városvezetés komoly figyelmet fordítson a gyermekszegénység és az utcákat elárasztó árvák kérdésére. 1911-ben szerezték meg az olasz haditengerészettől a Caracciolót, majd a program élére egy Giulia Civita Franceschi nevű asszonyt neveztek ki.

A Caracciolo a nápolyi kikötőben

A „Civita-módszer” víziója nem pusztán az volt, hogy kereső szakmát biztosítson a gyerekeknek, hanem az is, hogy „kötelességtudó és méltóságteljes állampolgárok váljanak belőlük, akik büszkén mondhatják el magukról, hogy visszatértek a társadalomba”. Bár „ovihajóként” emlegették, a valóságban 6 és 16 év közötti fiúkat vártak a fedélzetre, akik aztán meglehetősen kiterjedt képzésben részesültek. A rendes, iskolai tanórák mellett különféle szakmákat – például asztalosságot és természetesen tengerészetet – is tanultak, sőt még szexuális felvilágosításban is részesültek. A fiúkat gyakran vitték kirándulásokra (például horgászni) és a rendszeres testmozgás is a napirendjük része volt.

A hajón fokozatosan kialakult egyfajta „pajtás-rendszer”, amelynek keretében az idősebbek mentorálták a frissen bekerülő, fiatal gyerekeket. Civita szerint ezek a kapcsolatok, a megfelelő odafigyeléssel segítettek az elvesztett családi kapcsolatok helyettesítésében is. A hajón szigorú szabályok uralkodtak, de nem alkalmaztak sem büntetéseket, sem jutalmakat. Amennyiben valaki hibát követett el, leszidták és elmagyarázták, hogyan kellett volna helyesen csinálni az adott dolgot. Mindazonáltal senkit nem bocsátottak el a mutatott teljesítménye miatt, kirúgás csak fizikai, magatartásbeli vagy erkölcsi alkalmatlanság miatt járt.

Giovanni Petrella a hajóra érkezése után, majd felnőtt korában az SS Brazile legénységének tagjaként

A gyerekekről fényképeket készítettek, az elsőt például közvetlenül akkor, amikor a hajóra érkeztek – így gyakran még koszos és szakadt ruhában. Miután megtanultak írni, minden fiú köteles volt egy „önéletrajzot” vezetni magáról. Ezek a képek és a fiúk visszatekintő önértékelései kiválóan bemutatják azt az átalakulást, amelyen keresztülmentek a hajón töltött évek alatt. Raffaele Lastro például így írt a saját önéletrajzába:

„Éjszakánként, amikor aludni megyek, gyakran gondolok vissza azokra a külföldiekre, akik arra kértek, hogy bukfencezzek előttük és azt kívánom, hogy bárcsak láthatnának engem most – különösen az, aki egyszer malacnak nevezett –, hogy láthassák, hogy jobban öltözött vagyok náluk – mint egy olasz tengerész – és még egy pár fekete cipőt is viselek.”

Raffaele Lastro

Az óvodahajó már 15 éve működött, amikor 1928-ban az olasz fasiszták lefoglalták és átadták azt az Opera Nazionale Ballila névre keresztelt, 1926-ban alapított fasiszta ifjúsági szervezetnek. Civita szellemisége teljesen összeegyeztethetetlen volt Mussolini rendszerének eszmeiségével. A program megszűnését követően teljesen kiszorult a történeti emlékezetből, mígnem 2009-ben egy nápolyi múzeum egy fotókiállítást tett közzé a Caracciolón 1913 és 1928 között tanult fiúk életének mindennapjairól.

Címkék
Galériák
Olvasta már a Múlt-kor történelmi magazin legújabb számát?
Kedvezményes előfizetés egy évre (4 szám)
Bankkártyás vásárlás esetén 25% kedvezmény

A 4. lapszámot ajándékba adjuk.

6368 Ft helyett

4776 Ft

Banki átutalás, csekkes fizetés esetén 20% kedvezmény

6368 Ft helyett

5085 Ft

Előfizetek a magazinra
kérdésem van az előfizetéssel kapcsolatban
A Caracciolo a nápolyi kikötőbenRaffaele LastroGiovanni Petrella a hajóra érkezése után, majd felnőtt korában az SS Brazile legénységének tagjaként
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

X
Megjelent a Múlt-kor történelmi magazin 2017. őszi száma