Hiába próbált Amerikába menekülni a Frank-család
2018. július 12. 13:31 MTI
Egy új kutatás szerint a náci haláltáborban 1945-ben elhunyt Anne Frank családja annak idején megpróbált Amerikába menekülni, de nem kapott bevándorlási engedélyt a szigorú bevándorlási politika miatt.
Korábban
„Kénytelen vagyok megpróbálkozni az emigrációval, és ahogy látom, az Egyesült Államok az egyetlen ország, ahova mehetnénk” – írta Otto Frank 1941-ben egy Amerikában élő barátjának. Az európai náci üldözés elől menekülő zsidóknak szigorú bevándorlási eljáráson kellett átesniük. A zsidó menekültek kérelmét csak korlátozottan fogadták be. Ez derült ki az Anne Frank Ház és az amerikai Holokauszt Emlékmúzeum által pénteken közzétett jelentésből.
Frank már 1938-ban arra készült, hogy valamilyen módon elhagyja Hollandiát a családjával. 1941-ben a barátjának, Nathan Strausnak írt levelében arról számolt be, hogy 1938-ban beadta amerikai vízumkérelmüket Rotterdamban. Azonban azt is megírta, hogy a dokumentumok megsemmisültek 1940 májusában egy bombázásban.
A kutatás szerint a család bevándorlási kérelmét a rotterdami amerikai konzulátus lebombázása miatt újra be kellett nyújtani, de később elutasították. A család azzal is próbálkozott, hogy Kubán keresztül jusson be Amerikába, ez a kísérlet azonban a Pearl Harbor elleni támadás és az atlanti-óceáni hajóforgalom felfüggesztése miatt meghiúsult.
A jelentés szerint a Frank családnak mindenképpen nehéz dolga lett volna, mivel 1939 után évente több százezren próbálkoztak amerikai emigrációval, és Washington csak évi 30 ezer vízumot adott ki. A vízumok elbírálása pedig éveket vett igénybe, és nagyon sok dokumentumot – köztük születési anyakönyvi kivonatokat, házassági anyakönyvi igazolást, adóigazolásokat, támogató nyilatkozatokat, a személyeket igazoló iratokat – kellett beadni hozzájuk. Az új kutatáshoz éppen ezeket a dokumentumokat gyűjtötték össze.
Otto Frank, felesége és két lányuk 76 éve, 1942-ben kényszerült bujkálásra Amszterdamban, mert Anne nővére, Margo behívót kapott munkára Németországba. Az apa tudta, hogy ez a gyakorlatban deportálást jelent. Egy másik családdal együtt 25 hónapig bujkáltak, míg valaki fel nem jelentette őket. Westerborkba, majd Auschwitzba hurcolták őket, ahonnan Annét és nővérét, Margot-t Bergen-Belsenbe vitték tovább. 1945 március első heteiben, a tábor felszabadulása előtt néhány héttel mindketten tífuszban haltak meg, anyjuk Auschwitzban vesztette életét. Egyedül Otto Frank élte túl a családból a holokausztot.
Anne Frank a család kétéves bujkálását naplóban örökítette meg. A kislány naplója 1947-ben jelent meg először. Azóta egyike lett a világ legolvasottabb könyveinek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
23. A reformáció és a katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Brutális boszorkányüldözésbe torkollott a király rögeszméje a 16. századi Skóciában
- A leves, amely megállított egy háborút
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Példát mutatott a világnak Erdély a vallási toleranciában
- A vallásszakadást szentesítette az első vallásbéke
- Családja a végsőkig ellenezte Szalézi Szent Ferenc papi hivatását
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap