Hét rendkívüli dolog, amelyet egyes középkori hercegnők megtehettek
2019. április 5. 13:05 Múlt-kor
Korábban
A várépítő hercegnő
Nem sokkal azután, hogy csatlakozott férje brüsszeli udvarához az 1290-es évek végén, Eduárd harmadik lányának, Margitnak tervre volt szüksége. Férje, II. János brabanti herceg nyíltan folytatott viszonyt egy sor szeretővel, akik befolyása már-már fenyegette az övét. Kellett egy alternatív udvar – olyan hely, amely távol volt János szeretőitől, azonban eléggé invitáló volt ahhoz, hogy befolyásos udvaroncokat, netán magát Jánost is odacsábítsa. A meglévő hercegi házak közül egyik sem felelt meg e követelményeknek, így Margit saját lakhelyet épített egy régi vadászház helyén Tervurenben.
A várépítést a történelem során többnyire a sikeres hódításokkal szokás összefüggésbe hozni. Anglia első, fa sáncos földvárai Hódító Vilmos 1066-ban kezdődő uralkodása során épültek, Margit édesapja pedig maga is egy sor erődítményt hozott létre Észak-Walesben annak birtokba vétele után. Eduárd építkezései azonban többről is szóltak, mint a katonai erő fitogtatásáról a walesi tájon. Ezekbe a várakba gyönyörű kertek, díszesen faragott arculatok, és mindent átható szimbolizmus is került, fényűző mivoltuk pedig Londontól távol is hirdette a király hatalmát és gazdagságát. Margit, aki gyermekkorában járt ezekben a várakban, tanult apjától, és Tervurennél olyan várat épített, amely megfelelően közvetítette Brabantban elfoglalt pozícióját.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.