Hét rejtélyes emlékezetkiesés a történelemből, amelyekre máig nincs biztos magyarázat
2017. október 6. 14:36
Korábban
Az ismeretlen katona, akit 300 család akart magának
1918-ban egy férfit találtak Lyon városának vasútállomásán, aki semmire nem emlékezett arról, hogy ki ő és hogyan került oda. Gyorsan kiderült, hogy a férfi egyike annak a 65, súlyosan traumatizált francia katonának, akiket német hadifogságból engedtek ki a háború végén. Ugyanakkor nem rendelkezett semmiféle igazolvánnyal, így képtelenség volt ennél pontosabban megállapítani a személyazonosságát.
Zavaros kiejtése alapján nevét Anthelme Manginnak gondolták és a következő években egyik intézetből a másikba küldték, miközben fényképét az újságokban köröztették, hátha felismeri valaki. A terv azonban nem jött be, ugyanis nemcsak egy valaki, hanem rögtön 300 különböző család jelentkezett a katona hozzátartozójaként, amit már a férfit felügyelő orvosok is csak a szeretteiket gyászoló franciák vágyvezérelt gondolkodásának tudtak be.
Végül csak 1930-ban sikerült ténylegesen azonosítani a katonát, akiről kiderült, hogy valódi neve Octave Monjoin. A háború során szerzett traumát azonban sajnos sohasem sikerült kihevernie és az emlékezete sem tért vissza.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2014
- Elhagyott kastély a 19. századi "Chicagóban"
- Rembrandt, a titokzatos
- Híres történelmi csókok
- Ilyen volt Hitler magánélete egy hódolója szerint
- A budai zsidóság az oszmán hódoltság idején
- A Horthy-Hitler-találkozók históriája
- Meghökkentő múltbéli fogások
- A Horthy-kultusz és a magyar zsidóság
- Az életébe került a mexikói kaland Ferenc József öccsének
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.