Három évet is kaphat, aki a lengyeleket a náci bűntettekben való bűnrészességgel vádolja
2016. augusztus 17. 09:45 MTI
Varsó büntethetővé tenné azokat, akik a lengyel nemzetet felelőssé teszik a náci Németország által elkövetett bűntettekért, kiküszöbölve ezzel egyebek között a nyugati sajtóban a náci német megsemmisítőtáborokkal kapcsolatban gyakran használt "lengyel haláltáborok" kifejezést.
Korábban
Az erre vonatkozó tervezetet hamarosan a parlament elé terjesztik - jelentette be a keddi kormányülést követő sajtóértekezleten Zbigniew Ziobro igazságügyi miniszter. Az új előírásokkal a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézetéről (IPN) szóló törvényt módosítanák, így az IPN ügyészei büntetőjogi eljárásokat indíthatnak majd azok ellen, akik "nyilvánosan és a tényeknek ellentmondva" Lengyelországot, illetve a lengyel nemzetet a nácik bűntetteiben való bűnrészességgel vádolják, vagy "kirívóan csökkentik e tettek valódi elkövetőinek felelősségét".
A lengyel igazságügyi tárca már februárban előterjesztett egy hasonló tervezetet. Az akkori változat pénzbírsággal vagy 5 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtotta volna az ilyen tettet. A kormány által kedden elfogadott változat három évre csökkenti a kiróható börtönbüntetés felső határát. A tervezet emellett polgári jogi eljárás kezdeményezését is lehetővé tenné az ilyen ügyekben, mégpedig a Lengyelország jó hírnevének védelmével foglalkozó civil szervezeteknek.
Az új szabályozás egyaránt vonatkozna a lengyel és külföldi állampolgárokra, "függetlenül a tett elkövetésének helyszínén érvényes előírásoktól". Nem számítana bűntettnek viszont, ha ezt "művészeti vagy tudományos tevékenység keretében" követnék el. Az előterjesztők a törvénymódosítások révén mindenekelőtt a nyugati sajtóban néha alkalmazott fordulatok használatát akarják korlátozni, például a "lengyel koncentrációs tábor" típusúakét.
A lengyel diplomácia több éve próbálja felhívni a nemzetközi közvélemény figyelmét arra, hogy az ilyen megnevezés sértő és ellentmond az igazságnak, mert a táborokat a náci németek hozták létre a megszállt Lengyelország mai területén. A lengyel nagykövetségek 2009 és 2015 között több mint hatszáz alkalommal tiltakoztak ehhez hasonló megfogalmazások miatt, főleg az amerikai, a brit és a német lapok szerkesztőségeinél. Az esetek többségében a lapok helyreigazítást tettek közzé vagy bocsánatot kértek, a szóhasználaton azonban gyakran ezt követően sem változtattak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2022
- Lakatos Ernő, a „kiváló napi végrehajtó”
- A mozsgói Biedermann-kastély
- Tévéelnök belügyes gyakorlattal: Tömpe István
- A rivaldafényt kerülő Apró Antal
- A holokauszt soproni mártírjai
- Hét híres királygyilkosság
- Biszku Béla, a megtorlás szimbóluma
- A Duna egykori halcsodái
- Szomorú szerelem a szabadságharc idején
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után 15:05
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart 14:20
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került 13:20
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait 11:16
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra 09:50
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap