Félmillió éves emberi fogat találtak Franciaországban

2015. július 29. 09:45 MTI

Egy 560 ezer évvel ezelőtt élt ember fogát találták meg fiatal francia önkéntes régészek a délnyugat-franciaországi Tautavelben lévő barlangrendszerben, a helyszínben dolgozó kutatók szerint "nagyon fontos felfedezésről" van szó.

A több mint félmillió éves fog

Egy felnőtt ember fogát, egy metszőfogat találtak a földréteg azon szintjén, amelyről számos kormeghatározó módszerrel megállapították, hogy 580-550 ezer éves. Azt nem lehet megállapítani, hogy férfié vagy nő-é volt-e - közölte Amélie Viallet paleoantropológus az AFP francai hírügynökséggel. Tony Chevalier, a Tautaveli Kutatóközpontban dolgozó másik paleoantropológus szerint tavaly júniusban már találtak ugyanitt egy másik 560 ezer éves fogat. Ez azonban semmit sem vesz el a múlt héten feltárt lelet jelentőségéből.

Viallet hangsúlyozta, hogy ez igen fontos felfedezés, mert kevés ebből a korból származó emberi maradvány található Európában. "Ez a kirakó darabja, amely hiányzott ahhoz, hogy válaszolni tudjunk a kulcsfontosságú kérdésre: egyetlen vérvonalból származik-e a 120 ezer éve élt neandervölgyi ember" - tette hozzá a paleoantropológus, a párizsi Természettudományi Múzeum munkatársa. A Perpignan közelében fekvő Tautavelben folyó ásatás a világ egyik legfontosabb őstörténeti lelőhelye. Tautavelben, ahol a világ minden részéről érkezett önkéntesek részvételével ötven éve folynak ásatások, a neandervölgyi ember előtt, 450 ezer évvel ezelőtt élt tautaveli ember több mint 140 csontmaradványára bukkantak.

A múlt csütörtökön, illetve tavaly talált fogak rendkívül fontosak, mert közelebb visznek a faj eredetének megismeréséhez - mondta Tony Chevalier. "Segítenek tisztázni a heidelbergi emberről (Homo heidelbergensis), a neandervölgyi ember őséről folyó ádáz vitát" - tette hozzá. "A múlt héten talált 560 ezer éves fog a 450 ezer éve élt, általunk már ismert fajra emlékeztet. Azt mondhatjuk tehát, hogy ez a faj régebbi. Akkor mondhatjuk meg, hogy valóban evolúcióról van-e szó, ha találunk egy teljes állkapcsot" - magyarázta Chevalier. Tautavelben 690 ezer évvel ezelőtt éltek emberek, régebben, mint a 600-650 ezer évvel ezelőtt élt heidelbergi ember.

A kutató elmondta, hogy csak egy dolgot sajnál, azt, hogy alsó metszőfogat, nem pedig záp- vagy kisőrlőfogat találtak, amely több jellemző vonást árulna el a fajról. A tautaveli ásatások először a múlt század hatvanas éveinek végén keltettek feltűnést, amikor egy negyven év körüli nő alsó állkapcsát ásták ki régészek. Később egy 18 év körüli fiatalember alsó állkapcsára bukkantak ugyanott a kutatók, majd 1971 júliusában egy - azóta a tautaveli ember néven elhíresült - fiatal férfi koponyája és teljes arccsontja került elő a föld alól. 2001-ben egy 450 ezer éves állkapcsot találtak Tautavel barlangrendszerében.

Címkék
Olvasta már a Múlt-kor történelmi magazin legújabb számát?
Kedvezményes előfizetés egy évre (4 szám)
Bankkártyás vásárlás esetén 25% kedvezmény

A 4. lapszámot ajándékba adjuk.

6368 Ft helyett

4776 Ft

Banki átutalás, csekkes fizetés esetén 20% kedvezmény

6368 Ft helyett

5085 Ft

Előfizetek a magazinra
kérdésem van az előfizetéssel kapcsolatban
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

X
Megjelent a Múlt-kor történelmi magazin 2017. nyári száma