Einstein egy lyukas garast nem adott volna Európa jövőjéért
2017. augusztus 28. 11:39 MTI
Albert Einstein barátjának, Michele Bessónak írt levelét árverezték el Los Angelesben. Einstein a levélben kritikát fogalmaz meg Neville Chamberlain brit miniszterelnökről, aki nem sokkal korábban aláírta a müncheni egyezményt Franciaországgal, Olaszországgal és a hitleri Németországgal.
Korábban
Új tulajdonosa mintegy 30 ezer dollárt (7,8 millió forintot) fizetett a kéziratért a Nate D. Sanders aukciósház csütörtök esti árverésén. A vásárló kilétéről nem közöltek információt. A németül írott levelet a postai bélyegző szerint 1938. október 11-én küldte el az Egyesült Államokban emigrációban élő német-amerikai fizikus barátjának, a Bernben élő mérnöknek, Michele Bessónak.
“Egy lyukas garast sem adnék Európa jövőjéért” – írta Einstein a levélben, melyben többek között kritikát fogalmaz meg Neville Chamberlain brit miniszterelnökről, aki nem sokkal korábban aláírta a müncheni egyezményt Franciaországgal, Olaszországgal és a hitleri Németországgal. Az Ulmban született Einstein zsidóként a náci Németországból az Egyesült Államokba menekült 1933-ban. Számos levelében kitért a Németországban uralkodó viszonyokra.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2020
- Öltözködés és szépségápolás a császárkori Rómában
- Hét halálos divattrend
- Galgamácsa királyi vadászkastélya
- Divat a második világháborútól a rendszerváltásig
- Aki elhozta Párizst Budapestre
- A Mona Lisa titokzatos elrablása
- Titokzatos óriáshordók Pest-Budán
- A darázsderék tündöklése és bukása
- Rubens fejedelmi falvédői
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt 17:05
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból 16:40
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja 16:05
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon 14:20
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál 11:20
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap