Egy éven át tartotta rettegésben Nyugat-Afrikát két őrült, vérszomjas francia katonatiszt a 19. század végén
2021. szeptember 1. 13:05 Múlt-kor
Korábban
A vérengzés megkezdődik
Az expedíció viszonylag eseménytelen úton eljutott a mai Niger területén található Sansané Haoussáig, ahol további helyi katonák és kísérők (köztük mintegy 200 nő és 100 rabszolga) csatlakozott a menethez, lovak, marhák, szamarak és tevék tömegével együtt. A sivatagos vidéken e csoport egyre inkább a határait feszegette az elérhető kevés élelmiszernek és víznek, ami egyre nagyobb elégedetlenséghez vezetett.
Letáborozott csapataitól Voulet messzebb vonult, hogy találkozzon Timbuktu katonai kormányzójával, Jean-François Klobb alezredessel. Klobb további 70 lövészt és 20 szpáhit bocsátott rendelkezésére, naplójában azonban megjegyezte: „Aggódom... számomra úgy tűnik, Voulet olyasmibe keveredik, amit nem ismer.”
Sansané Haoussába visszatérve a feljegyzések szerint Voulet nem volt hajlandó több élelmet a tábort követő civilekre áldozni. Amikor azok hangot adtak elégedetlenségüknek, Voulet katonáival 101 férfit, nőt és gyermeket öletett meg – szigorúan szuronyokkal, hogy takarékoskodjanak a lőszerrel.
Innen továbbvonulva az expedíció mindenhol pusztítást hagyott maga mögött. Számos faluban azzal szembesültek, hogy megelőzték őket a portyázásban a helyi rabszolgakereskedők, akik ráadásul eltömték a kutakat, így a franciák víz nélkül maradtak.
Dühében Voulet parancsba adta minden útjukba kerülő falu megtámadását, ennek során emberek százai váltak kínzás, nemi erőszak, rablás, vagy egyszerű gyilkosság áldozatává, sokukat pedig rabláncra verve vonszolták tovább, miközben otthonaikat felégették. A térség lakosai hamar megtanulták rettegni a francia trikolór látványát.
Az expedíció egyik beosztott francia tisztje, Louis Peteau hadnagy eleinte maga is lelkes támogatója volt a küldetésnek, azonban a kibontakozó értelmetlen vérengzés ellen idővel szót emelt. Voulet az „engedetlenség” címszaván elbocsátotta, Peteau pedig elindult vissza Dakar felé. Ezalatt a hadnagy megírt egy 15 oldalas levelet menyasszonyának, amelyben felsorolta az atrocitásokat, amelyeknek szemtanúja volt.
A levélben kifejtette, hogy a dizentériával fertőzött hordároktól megtagadták a segítséget – gyakran lefejezték őket, és foglyul ejtett falubélieket kényszerítettek a helyükre. A levágott fejeket gyakran az út mellett karókra tűzték, a további rémületkeltés végett.
Peteau emellett elárulta a Sansané Haoussában történtek szörnyű igazságát: az itteni embereket azután gyilkolták le, hogy a helyi törzsfőnök Voulet minden követelésébe beleegyezett.
A levél hamar eljutott Antoine-Florent Guillain gyarmatügyi miniszter kezébe is, aki azonnal Voulet és Chanoine letartóztatását adta parancsba táviratban. „Remélem, a vádak megalapozatlanok – ha minden valószínűséggel szemben igaznak bizonyulnak e visszataszító bűnök, Voulet és Chanoine nem vezethetik tovább a küldetést anélkül, hogy szégyent hoznának Franciaországra” – írta.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. A trianoni békediktátum és következményei
II. Népesség, település, életmód
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- „Burgenlandért Sopron”– egy szavazás, amely megmásította a trianoni döntést
- Csak mélyítette a szakadékot győztesek és legyőzöttek között a kisantant létrejötte
- Hiábavaló volt a magyar delegáció minden érvelése a trianoni béke feltételeivel szemben
- Így került Erdély 100 éve a románokhoz
- Milyen szerepet játszott Tisza István az 1918-as „nagy összeomlásban”?
- Az orvos, a macskakő és az angol beteg – így írta át egy sikeres műtét a trianoni határokat
- Hat rövid életű állam Magyarországon, amelyet elsodortak a trianoni béke viharai
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap