Egész életében elkísérték az alvilági kapcsolatairól szóló pletykák Frank Sinatrát
2022. december 12. 16:05 Múlt-kor
Korábban
Versenylófej az ágyban
Valószínűleg mindannyian láttuk a Keresztapa ikonikus jelenetét, amelyben a címszereplő egy halott versenyló fejét küldette el a filmrendezőnek, hogy bevegye a szereplők közé a lecsúszófélben lévő énekest, Johnny Fontane-t. Nem nehéz ebben a történetben felismerni azt az esetet, amikor 1954-ben Eli Wallach visszamondta a Most és mindörökkében Angelo Maggio közlegény szerepét, hogy azt utána Sinatra kapja meg, és zsebelje be érte az Oscar-díjat.
A valóság azonban sokkal egyszerűbb volt, mint a körített történet. Valójában Eli Wallach azért lépett vissza a szereptől, mert egy Broadway-darabban lépett fel. Sinatra ugyan valóban lobbizott a szerepért, de több ok játszott közre igazán abban, hogy azt el tudta nyerni. Az egyik, hogy az akkori felesége, a befolyásos színésznő, Ava Gardner mindent megmozgatott azért, hogy a férje bekerüljön a filmbe. A leszállóágban lévő Sinatra pedig szinte ingyen is vállalta volna a beugrást.
Angelo Maggio közlegény kétes módon megszerzett szerepéért Oscar-díjat kapott
Sinatráról számos hasonló pletyka keringett. Karrierje elején Tommy Dorsey-hoz kötötte egy szerződés, amelyből szabadulni akart, ám a jazzmuzsikus, érthető okokból, nem akarta elengedni az énekest. Végül váratlanul meggondolta magát.
Bár Sinatra tagadta, Dorsey állítása szerint egy alkalommal felkereste őt Willie Moretti két ember kíséretében, és miközben egy fegyverrel játszott, örömmel újságolta, hogy úgy hallotta, hogy Frank kilépett a szerződésből. Dorsey értette a célzást, és nem támasztott több akadályt.
Az afterpartyn Donna Reeddel
Az Oscar-díjas szerep kapcsán maradt fenn egy másik történet, amely szerint Harry Cohn, a Columbia Studios feje egyáltalán nem akarta, hogy Frank Sinatra nyerje el a Most és mindörökké szerepét. Ám egy alkalommal telefonhívást kapott a közismert maffiózótól, Johnny Rosellitől, mire rögtön meggondolta magát.
Ugyanez a történet azonban Roselli és Cohn „beszélgetéséről” más hírességek kapcsán is ismert, így van okunk az igazságtartalmában kételkedni. Azt is hozzá kell tennünk azonban, hogy 1963-ban Sinatra segített Rosellinek bejutni a rendkívül exkluzív Friar’s Clubba.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
klímakutatás
- Egy évszázaddal ezelőtti vulkánkitörés okozhat hamuesőt Alaszkában
- Csigahéjak és cseppkövek mesélnek a Kárpát-medence jégkorszaki klímájáról
- Lényegesen hidegebb volt az utolsó jégkorszak, mint eddig gondoltuk
- Hét fokkal lehetett hidegebb a Föld a legutóbbi jégkorszak során
- Egy alaszkai vulkánkitörés is szerepet játszhatott a római köztársaság bukásában
- Készítőik elképesztő vakmerőségének állítanak emléket a 19. századi tornádófotók
- A Föld tengelyének dőlésszöge határozhatta meg a jégkorszakok végét
- Melegebb lehetett Grönland, amikor a skandináv telepesek megérkeztek
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap