Csatabárddal ölhették meg az előkelő egyiptomi háziasszonyt, Takabutit
2021. április 8. 15:47 Múlt-kor
Korábban
Új vizsglati módszerek
Az eddigi módszerek mellett a kutatók a proteomika, azaz a fehérjék teljes körű, összetett, minőségi és funkcionális vizsgálatát végző résztudományág vizsgálati eljárásait is bevetették Takabuti múmiáján és a mumifikáláshoz használt anyagokon, amelyeken radiokarbon kormeghatározást is alkalmaztak.
Takabuti testének elemzése alapján megállapították, hogy húszas évei végén vagy a harmincas évei elején járhatott halálakor, a proteomika segítségével pedig egészségének élete során való alakulására is ráláttak. Ezáltal arra derült fény, hogy nem gyötörte semmilyen betegség halála idején.
David elmondása szerint némileg megnyugtató volt, hogy habár a nő erőszakos halált halt, nem szenvedett sokáig. „Azonban az egyiptomiak gyakran megérték a középkorúságot is, így erősen hat az emberre a tragédia, hogy ilyen fiatalon halt meg. Nehéz nem közelinek érezni magunkat hozzá” – mondta a professzornő. „Vélhetően nagyon szerette családja, testét nagy odafigyeléssel gondozták halála után: haját szépen vágták le, és gondosan begöndörítették és formázták” – tette hozzá.
„Ez a könyv több év fáradságos munkájának eredménye. Nem csupán Takabutival kapcsolatos ismereteinket gyarapítja, de korának szélesebb történelmi kontextusát illető tudásunkat is” – mondta Murphy. A bioarcheológus szerint a legkorszerűbb tudományos elemzőeszközök jól mutatják, hogy egy személy halála után több ezer évvel is kinyerhető új információ.
„Csapatunk – a legkülönfélébb intézményekből és specializációkból válogatva – egyedi helyzetben volt a szükséges szakértelem és technológia tekintetében egy ilyen széles hatókörű vizsgálat elvégzéséhez” – mondta Murphy.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
27. Az első világháború és következményei
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Utazás a frontra, spanyolnátha, leleplezett viszony: mozgalmas év volt Franklin Roosevelt számára 1918
- A gránát még célt tévesztett, a lövések halálosan megsebesítették a főhercegi párt Szarajevóban
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- Az első világháború harcainak valóságos időkapszulája került elő az olasz Alpokban
- Románia hadba lépését késleltette, Olaszországét azonban már nem tudta megakadályozni a gorlicei áttörés
- Háború, spanyolnátha, leleplezett viszony – sok fordulatot hozott Franklin Roosevelt életébe az 1918-as év
- Bár ebben reménykedett, Fritz Haber vegyi fegyverei nem tudták eldönteni az I. világháborút
- Az I. világháborús francia sisakok nagyobb védelmet nyújtottak, mint a mai amerikaiak
- Sártenger, életveszély és felelősség – az első világháború futárai
- Nem temethették egymás mellé a híres gengszterpárt, Bonnie-t és Clyde-ot 09:50
- Magyar grófból vált Magadaszkár királyává a kalandos életű Benyovszky Móric 09:05
- tegnap
- Közel húsz évig tartó száműzetése volt Victor Hugo legtermékenyebb időszaka tegnap
- Rejtély, hogy kik lakták több évszázadon át Petra sziklába vájt városát tegnap
- Honvédemlékművet avattak a Fiumei úti sírkertben tegnap
- A Nílus egy mára eltűnt mellékága mentén épülhettek a piramisok tegnap
- Amennyire a közönsége szerette, Doyle annyira gyűlölte detektívregényeit tegnap