Csak kilenc parancs olvasható a tízparancsolat legrégebbi ismert kőtábláján
2016. október 27. 10:58 MTI
Elárverezik Kaliforniában azt a legrégebbi ismert kőtáblát, amelyen a bibliai tízparancsolat olvasható. Mivel a kőtáblát Izrael nemzeti kincsének tekintik, leendő tulajdonosának nyilvános helyen ki kell majd állítania. 2005-ben az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA) engedélyezte kivitelét az Egyesült Államokba,
Korábban
A mintegy 50 kilogramm súlyú, 62 centiméter magas márványtáblára több mint húsz sort véstek a héber és arámi nyelvből származó szamaritánus nyelven valamikor a 3. és az 5. század között. A különleges leletet 1913-ben az izraeli Javnéban egy vasútállomás alapozásánál találták. Ezután egy magántulajdonban lévő udvar padlózatául szolgált, emiatt idővel az írás bizonyos részei lekoptak. 1943-ban egy Y. Kaplan nevű férfi megvásárolta és tanulmányozta a követ, az 1990-es években pedig Robert Deutsch régiségkereskedő szerezte meg.
David Michaels, a Heritage Auctions aukciósház antikvitásokért felelős igazgatója szerint a tábla vélhetően egy zsinagóga bejáratát díszítette, melyet vagy időszámításunk szerint 400 és 600 között, vagy egy 11. századi keresztes hadjáratban leromboltak. Az árverést november 16-án rendezik Los Angelesben, a kikiáltási ár 250 ezer dollár (hetvenmillió forint) - közölte a Heritage Auctions aukciósház.
A négyszögletű táblán egy bevezető ajánlás után a Bibliából ismert tíz parancsolat közül kilenc olvasható. A tizedik parancsolat helyén egy utalás látható egy Garizim-hegyen építendő templomra. A mai Nyugat-Jordánia területén lévő hegy már a perzsák idején is a szamaritánusok fontos vallási központja volt. A szamaritánusok vallási közössége ma mintegy 800 tagot számlál. Mivel a kőtáblát Izrael nemzeti kincsének tekintik, leendő tulajdonosának nyilvános helyen ki kell majd állítania. 2005-ben az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA) engedélyezte kivitelét az Egyesült Államokba, amikor Saul Deutsch rabbi megvásárolta a New York-i Élő Tóra Múzeum (Living Torah Museum) számára. A múzeum a zsidó életet és történelmet mutatja be.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
maják
- Háromezer éves maja települést fedeztek fel Guatemalában
- A magyar sajtó és a bolgár hadba lépés
- Minden évben várják, de eddig nem jött el a világvége
- A hódítók nem tudták teljesen eltüntetni az amerikai őslakosok hagyományos népi játékait
- A titokzatos dzsungelbéli főváros a Csillagok Háborúja díszletéül is szolgált
- A leghíresebb maja romváros eddig lezárt részei is látogathatók lesznek
- A maja villámisten ritka szobra került elő Mexikóban
- Szokatlan játékokkal múlatták az időt az Újvilág őslakosai az európai hódítás előtt
- Feláldozott emberek maradványait találták meg egy maja romvárosban
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál 14:20
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra 13:20
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja 11:20
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap
- Kevés örömet lelt a pesti társasági életben Berzsenyi Dániel tegnap
- Imre király egyedül fogta el lázadó öccsét tegnap