Magánkézbe kerülhet Machu Picchu
2005. április 1. 11:30
Egy szegény perui család azt állítja: a világ egyik legismertebb romvárosa, Machu Picchu az ő tulajdonukat képezi.
Korábban
A család állítása szerint a szent város legnagyobb része - mely egyébként az egyik legkomolyabb kulturális örökségi érték, nemzeti kincs és turisztikai célpont Dél-Amerikában - az ő tulajdonukban van, ezért a héten jogi eljárást kezdeményeznek tulajdonuk visszaszerzéséért. `A Zavaleta család 1944-ben vette meg a területet, ám valójában már 1898 óta az övék a fennsík` mondta el ügyvédjük, Fausto Salinas a sajtónak. `A papírok ellenőrzése alapján azonban sikerült kiderítenem, hogy a terület már 1657 óta magánterületnek számít` tette hozzá, megjegyezve azt is, hogy a legelső tulajdonosok bejegyzését még kecskebőrön örökítették meg.
Peru déli részén, az Andokban található romvárost az amerikai felfedező, Hiram Bingham találta meg 1911-ben. A Kolumbusz előtti romok 2560 méterrel a tengerszint felett, közel Cuzco városához egy hegyi fennsíkon találhatók. Valószínűleg ez a hely volt az utolsó inka uralkodó, Pachacutec székhelye és az inka Birodalom szakrális középpontja is, mely a 15. században a spanyolok megérkezése előtt a mai Kolumbiától Észak-Argentináig terjedt. Most azonban ezzel a tulajdonjogi esettel új helyzet állt elő: lehet, hogy ez is csak egy olyan adásvétellel megszerezhető föld volt, mint bármelyik másik? Azaz lehet, hogy az amerikai régész 1911-ben birtokháborítást követett el? A kérdésekre a per talán választ adhat majd (ha nem sikerül máshogy kiegyezni a családdal). Machu Picchu mára az ország egyik legkomolyabb turisztikai célpontja lett: a romokat közel félmillió turista keresi fel évente.
A Zavaleta család tervei szerint jogcímük elismerése után eladják majd a területet. "Nagyon sok a külföldi érdeklődő is" mondta el Julio Zavaleta. A Machu Picchut gondozó, karbantartó és üzemeltető Perui Nemzeti Kulturális Intézet nem kommentálta az esetet.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. világháború
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek
- Súlyos taktikai vereségnek bizonyult az antant számára a gallipoli csata
- A húsvéti felkelés az első lépést jelentette az ír függetlenség felé
- Keserűen vette tudomásul a Szerbia elleni ultimátumot Tisza István
- Már a franciák is próbálkoztak harci gázzal az yperni támadás előtt
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor 09:50
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója 09:05
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.