Khomeini ajatollah visszatér száműzetéséből
2004. szeptember 13. 12:06
15 évi száműzetés után Párizsból hazatér Khomeini ajatollah, az iráni síiták vezére, s két nappal később bejelenti, hogy megalakult a forradalmi tanács. Reza Pahlavi sah már január 16-án elhagyta az országot és családjával együtt Egyiptomban, majd Marokkóban élt. Khomeini ideiglenes kormányt hoz létre Bazargan miniszterelnökkel az élen; Sapur Bakhtiar miniszterelnök, akit még a sah nevezett ki, február 11-én lemond. A már előző évben kirobbant iráni forradalom véráldozatokkal folytatódik. Február 15-én az iszlám népbíróságok megkezdik a pereket a sah hívei ellen, s ezek többnyire az elítélt azonnali kivégzésével zárulnak. Az áldozatok között van számos tábornok és a hajdani iráni titkosrendőrség, a SAVAK vezetői. A következő hónapokban emberek százait ölik meg. A külföldről érkező tiltakozásokat Khomeini visszautasítja, közölve, hogy az iszlám jog nem ítélhető meg a nyugati jogfelfogás alapján. Iránon belül is hangot kap azonban a tiltakozás. Baloldali szervezetek méltatlankodnak azon, hogy a sah diktatúráját most egy újabb diktatúra váltotta fel. Márciusban nők ezrei tiltakoznak az iszlám forradalom által bevezetett korlátozások ellen. Bazargan kormánya és a Khomeini vezette iszlám forradalmi tanács között nézeteltérések támadnak. Ám március végén az ország lakossága népszavazások Khomeini "iszlám forradalma" mellett dönt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2013
- A múlt század romkocsmái
- A Romanov-ház utolsó évtizedei
- Udvari bolondok a történelemben
- Száz éve épült a szőnyi álomkastély
- Udvari arcképfestők és fejedelmi modelljeik
- A Magyar Néphadsereg és az Egri csillagok
- A Kennedy-család és az öröklött hírnév
- Nem volt könnyű életük az újkori udvari bolondoknak
- Robert Capa és Magyarország
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 20:20
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05