Elfogadják a többpártrendszert
2004. szeptember 13. 12:06
Az MSZMP Központi Bizottsága, e napokon kibővített ülést tartott, amelyen a KB tagjain kívül meghívottként, tanácskozási joggal részt vett a KEB elnöke és titkára, a KB osztályvezetői, a megyei és a megyei jogú pártbizottságok első titkárai, a budapesti pártbizottság titkárai és az országgyűlés elnöke. Az ülésen megvitatták és elfogadták `A politikai rendszer reformjának néhány időszerű kérdése` című dokumentumot, amely - többek között - állást foglalt a többpártrendszer bevezetése mellett. Az egypártrendszer körülményei ugyanis - az állásfoglalás szerint - nem tették lehetővé a szükséges döntési alternatívák kialakítását, ezek megmérettetését, a széles körű társadalmi nyilvánosságot és az ellenőrzést. Továbbá azt is kezdeményezte, hogy ennek feltételei kialakuljanak, és kapjanak alkotmányos garanciát. A fentebb említett ülésen ismertették a történelmi albizottság tanulmányát, amely a korábbi évtizedek történelmi útját vizsgálta, s 1956 októberét illetően a következő megállapításra jutott: "A sorozatos hibák, a bizonytalankodás és szétesés, a vezetés felé áramló elementáris, de eredménytelen tömegkritika közegében, a leküzdhetetlennek tűnő régi megoldások és reagálások hatására került sor az elemi erejű október 23-i tömegtüntetésre, majd aznap este Ťa kritika fegyvereť helyett már a Ťfegyverek kritikájárať, ami a kormányzat, a fennálló államhatalom elleni népfelkelés kirobbanásához vezetett."
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost 19:05
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt 17:05
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból 16:40
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja 16:05
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon 14:20
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál 11:20
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05