A Magyar Királyi Helytartótanács megkezdi működését
2004. szeptember 13. 12:06
A Magyar Királyi Helytartótanács felállításáról az 1722-23. évi országgyűlés intézkedett. Tényleges működését azonban csak a következő évben, 1724-ben kezdte meg. Magyarország legfelső kormányzati szerveként működött egészen 1848-ig. A Helytartótanács elnöke, mint erre a neve is utal, az uralkodó magyarországi helytartója volt. Ha a nádori méltóságot betöltötték, akkor a nádor egyben helytartó (elnök) is. Ha viszont nem volt nádora az országnak (például 1765 és 1790 között), akkor az uralkodó, a rendek megkérdezése nélkül, maga nevezett ki helytartót. Ilyen helytartó volt az 1730-as években Mária Terézia jegyese, a későbbi császár, Lotharingiai Ferenc István. (Utóbb Bécs úgy egyszerűsítette le a dolgot, hogy 1790-től valamelyik főherceget választotta nádorrá.) A Helytartótanács tagjai, szám szerint huszonketten, majd később huszonöten, arisztokraták, főpapok és köznemesek közül kerültek ki, de a tanácsosok többsége mindig főnemes volt. A Helytartótanács székhelye az ország akkori fővárosa, Pozsony volt. Az országgyűlés kikötötte: amint lehet, költözzék át az ország középpontjába. Ezt azonban nem siették el, a Helytartótanács csak 1784-ben költözött Budára. A Helytartótanács hatásköre az ország közigazgatásának nagy részére kiterjedt, kivéve a szorosan vett bíráskodási, katonai és pénzügyeket. (Ezek a bíróságok, a főhadparancsnokság, és a kamarák felügyelete alá tartoztak.) A Helytartótanács területi illetékessége nem terjedt ki Erdélyre és a Határőrvidékre, de Horvátországra sem.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. A keleti és a nyugati blokk jellemzői a kétpólusú világ időszakában
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Párhuzamosan kellett kül- és belpolitikailag is legitimálni Németország újraegyesülését
- 10 tény a berlini falról
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap