Száz éve halt meg Lotz Károly

Apja, a német Lotz Vilmos a magyarországra vadászni járó hessen-homburgi nagyhercegnek főhivatalnoka volt. Egy ilyen alkalommal ismerte meg Lotz Vilmos Höfflich Antóniát, beleszeretett a magyar lányba, feleségül vette és magával vitte Hessen-Homburgba. Boldog házasságukból hét gyermek született, a legkisebb, Lotz Károly 1834. december 16-án Homburg vor der Höhében jött a világra. Alig négyéves volt, amikor az apja meghalt, s özvegy édesanyja úgy döntött, hogy visszatér Magyarországra. Gyermekéveit Pesten töltötte, itt végezte a gimnáziumot a piaristáknál (noha ő református volt). Korán kibontakozott rajztehetsége. Eleinte szobrásznak készült, majd Marastoni Jakab festőiskolájába iratkozott be, ahol a szabadságharc eseményeiről készített rajzokat. Később Weber Henriknél folytatta tanulmányait. 1852-ben Bécsben rövid szobrászati stúdium után Karl Rahl festőiskolájának növendéke lett, s a mester nagyobb munkáinál segédként alkalmazta őt. Így közreműködött a bécsi görögkeleti templom, a Tedesco-palota, az Arsenal Fegyvermúzeum fal- és mennyezetképeinek festésében.

 

Bár 1853-tól rendszeresen részt vett a pesti kiállításokon, csak 1864-ben állhatott saját lábára, amikor Rahl halála után hazajött Pestre. Itthon nagy sikert ért el a Vigadó lépcsőházának freskóival (Than Mórral együtt festette), ennek hatására elhalmozták főúri, állami és egyházi megrendelésekkel. E munkáiért már tisztességes honoráriumot kapott, noha korábbi olajképeivel is - amelyeket az Alföld romantikája ihletett - sikereket aratott. Bravúros tájképfestő volt, s ő készítette a legsikerültebb illusztrációkat az 1859 utáni kiadásokban a János vitézhez és más Petőfi-versekhez.

 

Mindvégig készített táblaképeket is, de életművének javát a monumentális falképek teszik ki. Freskói az architektúra szerves részeivé váltak, a festő követte az építészet stílusfejlődését. Évtizedeken át dolgozott a XIX. század végén Pesten folyó nagyarányú építkezések kiváló tervezőjével, Ybl Miklóssal, illetve Hauszmann Alajossal, akihez meleg barátság fűzte. Kezdeti munkáin még Rahl hatása érződik, Lotz igazi egyénisége az Egyetemi Könyvtár (1875-76) falfestményein kezd kibontakozni. A Markó utcai Berzsenyi Gimnáziumban, az Ádám-palota, az Andrássy úti Régi Műcsarnok, a Landau- és Erdődy-villa festményein színei fokról-fokra felderülnek, emberalakjai karcsúbbak lesznek. A Ferencvárosi templomban, a Terézvárosi Kaszinóban, a Keleti pályaudvaron is festett különböző mitologikus, bibliai és történeti freskókat. Neoreneszánsz munkái csúcspontjának az Operaház nézőterének mennyezetfreskóját tartják (1884). Az Olimposzt ábrázoló, ragyogó színekkel megfestett kép az építészeti megoldás tökéletes kiegészítője. 

Lotz Károly fáradhatatlanul dolgozott, se szeri, se száma falfestményeinek: Párizsi áruház (1885); MTA nagytermének két triptychonja (1887-91); Tihanyi apátsági templom (Székely Bertalannal és Deák Ébner Lajossal; 1889-90); a budai Mátyás-templom (Székely Bertalannal, 1892-93); a Kúria nagy csarnoka (1894); az Országház lépcsőháza (1896-97); a Szt. István Bazilika pillérmozaikjai, kupola- és boltívképei (1894-99).

 

A nagyszabású történelmi festmények nem merítették ki munkabírását, mellettük számos arcképet, idealizáló kompozíciót és frivol aktot festett. Női alakjaival bájt, graciozitást fejezett ki, az emberi élet fiatalságának eszményítését ő alakította ki legszebben festészetünkben. Arcképeinek és mitológiai tárgyú festményeinek gyakran nevelt lányai, Ilona és Kornélia voltak a modelljei. 1882-től a Mintarajztanoda tanára, 1885-től a Női Festőiskola igazgató-tanára, 1887-től a II. Festészeti Mesteriskola tanára, majd vezetője volt. Dicsősége csúcsán, 1896-ban a Szent István-rend kiskeresztjét vette át a királytól.

 

1903-ban már betegen készítette el utolsó nagy művét: a királyi-várpalota Habsburg-termének nagy mennyezetképét. Az állványokra már hordszéken vitték fel. Az utolsó percéig dolgozott, míg egy kisgyermek arcképének festése közben az ecset ki nem hullott a kezéből. Hagyatékát az állam teljes egészében megvette. A korszak legtöbbet foglalkoztatott mestere, Lotz Károly nem követte a legújabb stílusokat, de nagy mesterségbeli tudással, esztétikai igényességgel alkotott képei a magyar festészet legnagyobb alakjai közé emelik.

 

(Panoráma - Baczonyi László, Sajtóadatbank)