Ismeretlen Hemingway-kéziratot árvereznek
2004. október 4. 14:34
Ernest Hemingway 80 évvel ezelőtt írt, ismeretlen elbeszélése, és egy levele kerül árverésre decemberben a New York-i Christie's aukciós háznál, azzal az író örökösei által támasztott feltétellel, hogy azokat nem publikálhatja új tulajdonosuk.
A Hemingway-alapítvány ugyan megadta volna az engedélyt, de az író feleségének halála után egy 1983-ban kötött szerződés értelmében a megjelentetéshez az örökösök és az alapítvány együttes hozzájárulására van szükség.
A kéziratot és a levelet Hemingway 1924-ben írta, 25 éves korában. Az elbeszélés címe: Életem a bikakarámban Donald Ogden Stewarttal. Az ötoldalas mű az amerikai író kevés humoros műveinek egyike. Azután írta, hogy John Dos Passos íróval és a novellában szereplő Stewarttal, kora ismert forgatókönyvírójával, megnéztek a spanyolországi Pamplonában egy bikafuttatást, és arról szól, hogyan találta szembe magát a bikával barátja. A levél az utazásukkal kapcsolatos rendelkezéseket tartalmazza és Stewartnak van címezve.
"A novella nem remekmű, de azt hiszem, több ifjúkori zsengénél - nyilatkozta a párizsi Le Figarónak Patrick McGrath, az árverési cég kézirat-szakértője.
Az író annak idején elküldte a novellát Stewartnak azzal a kéréssel, hogy publikálásra adja oda a Vanity Fairnek. Stewart azonban az írást nem tartotta erre alkalmasnak. 1980-ban bekövetkezett halála után fia, Donald jr. birtokába került az elbeszélés és a levél is, de csak nemrégiben találta meg a papírhalmaz között. Az író kívánsága szerint felajánlotta volna a Vanity Fairnek, de az örökösök ez alkalommal is nemet mondtak.
A Christie's a két irodalmi ereklyét 12-18 ezer dollárra becsüli.
(Panoráma)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Törökkori konyhával és tűzijátékkal várja az érdeklődőket a tatai fesztivál 13:20
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr 09:50
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok 08:20
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap