V. Orbán pápa kiadja bulláját a pécsi egyetem megalapításáról
2004. augusztus 13. 02:56
A 14. század közepén alapították Közép-Európa első egyetemeit: a német császárrá választott IV. Károly 1348-ban, Prágában, Nagy Kázmér 1364-ben, Krakkóban, Habsburg Rudolf herceg egy évvel később Bécsben. A középkori egyetem egy-egy magasabb fokú iskola köré tömörült különböző nemzetiségű tanárok és tanulók közössége volt. Miután nem tartoztak a város jogi hatalma alá, igyekeztek saját érdekvédelmet, egyetemi autonómiát kialakítani. Kiváltságaik jogi alapját csak a kor két fontos jogalkotójának, a pápának vagy a császárnak a bullája, rendelete szentesíthette. Az első Magyarországon létrehozott egyetem alapítását 1367 szeptember 1-jén hagyta jóvá V. Orbán pápa. A négy kar közül csupán az alapképzést biztosító bölcsész-, valamint a jogi kar működése bizonyított, a teológiai kar felállítását a pápa nem engedélyezte. Feltételezhetjük, hogy az orvosi kar is működött. Az egyetem létesítésében nagy szerepet játszott az egyetem első kancellárja, Bergzabern-i Vilmos pécsi püspök, a királyi kápolna ispánja. Az indíték: az egyetemet végzett jogászokra elsősorban a királyi kápolnának volt szüksége. Pécs városa is alkalmasnak bizonyult az egyetem létesítésére. A pécsi püspökség a leggazdagabb jövedelemmel rendelkezett. A székesegyházban sok kanonok működött, akik biztosítani tudták a megfelelő műveltségi közeget. A város területe is nagy volt, és a koldulórendek jelenléte a település anyagi biztonságára utal. A pécsi egyetem azonban nem bizonyult életképesnek. Hiába indult be az oktatás, hívtak külföldi tanárokat, 20-25 év fennállás után, 1390 körül az egyetem elhalt. Megszűnéséhez több ok vezethett. Egyrészt már Lajos sem támogatta anyagilag az egyetemet, és ez a tendencia a halála után bekövetkező polgárháborús időszakban tovább folytatódott. Másrészt megmaradt a környező országokban található egyetemek látogatottsági szintje. Harmadrészt a magyar joggyakorlat nem a római illetve a kánonjogon, hanem a szokásjogon alapult. Ennek elsajítátásához nem volt szükség egyetemi képzésre.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2011
- Az örökség
- Akiknek tényleg a Balaton a Riviéra
- A közös kód
- Budapesti olimpiai álmok: az 1955-ös fiaskó históriája
- A Délvidék megszállása 1941-ben
- Nyugdíjvita a rendszerváltás után, avagy pedikűrollóval a határozatdzsungelben
- A Meidzsi-reform bevezetése a feudális Japánban
- Lengyel középiskola Balatonbogláron a második világháború alatt
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját 20:20
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap