Felkelés tör ki Mazarin bíboros ellen
2004. augusztus 11. 01:15
Franciaországban az abszolút királyság ellenzői a Fronde-ban tömörültek. Felkelésük engedményekre kényszerítette az anyakirálynő, Ausztriai Anna és első minisztere, Jules Mazarin bíboros kormányzatát. A párizsi lakosság, a párizsi parlament (bíróság) és a francia főnemesség úgy érzi, hogy az anyakirálynő kormányzata - XIV. Lajos még csak tizennégy éves - sérti kiváltságait, s az ún. Fronde-ban egyesül. XIII. Lajos 1643. májusi halála után Mazarin, az itáliai származású első miniszter erős befolyást gyakorolt az anyakirálynő politikájára. Folyamatosan növelték a bevételeket, hogy az állami kiadásokat fedezni tudják. Elsősorban az udvar kiadásai, a spanyolok elleni háború és a svédek támogatása a harmincéves háború során került sokba. A parasztság felkelésekkel védekezett a miniszteri karosszékben ülő gyűlölt "idegennel" szemben. Mazarin helyzete akkor vált igazán kritikussá, amikor a (törvényhozó jog nélkül ülésező) párizsi parlament maga is követelni kezdte a felelősség megosztását az adópolitikában, valamint a rendfenntartás és az igazságszolgáltatás reformját. Amikor az anyakirálynő a parlament vezetői közül néhányat letartóztatott, Párizs az ún. "barikádok napjá"-val válaszol. A lakosság kierőszakolja a bebörtönzöttek szabadon engedését, és ezzel átmeneti győzelmet arat (1653).
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2012
- Özvegyek országa: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- A férjét istenítő vörös grófnő
- A pártfeleség
- "18 évet vártam erre a napra"
- "Na, Nagyné, meghallgatod, amit írtam?"
- A kormányzó hitvese
- A Tutanhamon-sír feltárásának krónikája
- A magány rabjai
- A prostitúció és a prostituáltak rendőri szemmel az 1980-as évek Budapestjén
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap