Elhunyt Frank Borman, a Holdat megkerülő Apollo–8 misszió parancsnoka
2023. november 10. 16:06 MTI
Frank Borman amerikai űrhajós, a Holdat elsőként legénységgel megkerülő Apollo-8 űrmisszió parancsnoka 95 éves volt.
Az amerikai űrhivatal (NASA) közlése szerint Borman a montanai Billingsben halt meg kedden.
„A NASA legjobbjainak egyikére emlékezünk ma. Frank Borman űrhajós igazi amerikai hős volt” – méltatta Bill Nelson, a NASA igazgatója.
Borman, az Apollo–8 parancsnoka legénységével 1968-ban elsőként kerülte meg a Holdat, előkészítve az amerikai űrhajósok pár hónappal későbbi, első holdraszállását.
Borman (középen, telefonnal) a Fehér Ház Ovális Irodájában az Apollo–11 a Holdon lévő űrhajósaihoz intézett elnöki telefonhívás közben, 1969. július 20.
Borman Indianában született, és a repülés iránti szenvedélyes rajongása az amerikai légierőhöz, később a NASÁ-hoz vezette. 1950-től vadászpilótaként repült, majd a West Point Katonai Akadémián a termodinamika professzora lett.
1967-ben tagja volt a vizsgálóbizottságnak, amely az Apollo–1 űrhajón keletkezett, három űrhajós halálával járó tűz okait vizsgálta. Később kinevezték az Apollo-program irányítójává, és ő vezette azt a csapatot, amely újratervezte az Apollo űrhajót.
A híres Földfelkelte című fénykép, amelyet az Apollo–8 fedélzetéről készített Bill Anders űrhajós 1968. december 24-én
Miután 1970-ben nyugdíjba vonult a légierőtől, tanácsadó lett az Eastern Airlinesnál, majd különböző vezető pozíciókat töltött be.
Emellett különleges elnöki nagykövetként kísérte el az amerikai elnököt távol-keleti és európai útjaira.
Borman számos kitüntetésben részesült, 1990-ben beiktatták a repülés nemzetközi hírességeinek csarnokába, 1993-ban pedig az amerikai űrhajós hírességek csarnokába.
Nős volt, két fia és négy unokája született.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A náci Németország jellemzői
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- Már 1918-ban lépéseket tett az egyesülés felé Németország és Ausztria
- 12 ezer, Argentínában élt náci nevét tartalmazó listára bukkantak
- Tökéletes ürügy volt a szabadságjogok megszüntetésére a Reichstag felgyújtása
- A háború utolsó napjaiban megpróbálta átvenni Hitlertől a hatalmat Hermann Göring
- Máig nem tudni pontosan, hány roma áldozata lehetett a holokausztnak
- Miért foglalkoztatták az ikrek az embereken kísérletező náci tudósokat?
- Két falu teljes kiirtásával bosszulták meg Reinhard Heydrich halálát a nácik
- Elhunyt a sobibóri haláltábor utolsó túlélőinek egyike
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap