Izgalmas programokkal várja a gyermekeket és a felnőtteket is a Nemzeti Múzeum a Kutatók Éjszakáján
2023. szeptember 27. 11:19
Idén két helyszínen is várja a Magyar Nemzeti Múzeum a látogatókat a Kutatók Éjszakáján: a múzeum főépületében és a Nemzeti Régészeti Intézet Daróczi úti telephelyén is. Szeptember 29-én pénteken számtalan ingyenes programmal készülnek a gyerekek és a felnőttek számára is!
Korábban
A Múzeumban a fiatalabbaknak délelőtt többek között kincskereső programmal, diák-tárlatvezetéssel és archaeozoológiai bemutatóval készülnek, a felnőtteket pedig Campona-butik címmel római kori viseletek bemutatójával, kurátori tárlatvezetésekkel, régészeti előadásokkal és kulisszák mögötti tárlatvezetésekkel várják az Éremtárban, a Történeti Képcsarnokban, a Római Kőtárban, a Seuso-kincsnél és a koronázási palástként ismert, István király miseruhájának rejtett dimenzióiról is szó lesz, valamint megismerhetik többek között a pattintott kőeszközök készítésének technikáit.
A Múzeum Nemzeti Régészeti Intézetében az iskolások régészeti helyszínelőként próbálhatják ki magukat, a felnőtt korosztály pedig bepillanthat a restaurátorok munkájába vagy akár a transzcendencia anatómiájába.
A látogatók megismerhetik a csúcstechnológia alkalmazását a régészeti tárgyak vizsgálatában, Állatok a régészetben címmel szórványleleteken keresztül ismerhetik meg az archeozoológusi kutatómunkát.
Az érdeklődők bepillantást nyerhetnek a Nemzeti Régészeti Intézet mindennapi munkájába, a telephely azonban nem szabadon látogatható kiállítótér, a szervezők által felállított biztonsági szabályok betartására ügyleni kell.
A részletes program a Magyar Nemzeti Múzeum weboldalán, az mnm.hu-n található meg.
A Kutatók Éjszakája egy 2005 óta Európa-szerte megrendezett ingyenes eseménysorozat a tudomány és a kutatói életpálya népszerűsítésére.
A kétnapos rendezvényt idén szeptember 29-30-ra szervezik, a 2500 program, 200 helyszínen lesz elérhető az országban, melyeket 146 intézmény közreműködésével rendeznek meg.
Az eseményen szórakoztató, inspiráló előadásokon, bejárásokon és további játékos programokon keresztül minden korosztály megismerkedhet a tudományos kutatás számos új eredményével.
Az Európai Unió Bizottságának Marie Skłodowska-Curie Akciói által kezdeményezett rendezvény legfontosabb célja, hogy a kutatók és fejlesztők sokszínű munkája vonzóvá váljon a fiatalok számára – fiúknak és lányoknak egyaránt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. A reformkor fő kérdései
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Miért volt vértelen 1848. március 15-e?
- A nyelv átalakításáról szóló vitát is beindította a magyar államnyelvvé tétele
- Az irodalomban és a politikában is maradandót alkotott Kemény Zsigmond
- Az 1848-49-es szabadságharcban is tevékeny szerepet vállalt Irinyi János
- Alacsonyabb származása miatt sosem teljesülhetett be Vörösmarty első szerelme
- A cenzúra kicselezése érdekében adott alcímet a Himnusznak Kölcsey Ferenc
- Alig épült meg, máris történelmi esemény színhelye lett a Nemzeti Múzeum
- Nem láthatta színpadon a Bánk bánt Katona József
- Csatatértől az elmegyógyintézetig: ki volt Széchenyi István gróf?
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 2024.05.10.
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 2024.05.10.