A pápa Magyarországra látogat
2004. augusztus 3. 03:48
A magyar katolikus egyház és a magyar állam vezetése 1988-ban hívta meg a pápát látogatásra, aki a meghívást akkor elfogadta. 1991. augusztus 16-án II. János Pál Magyarországra érkezett `lelkipásztori látogatásra`. Első útja Esztergomba vezetett, ahol imával rótta le kegyeletét Mindszenty bíboros sírjánál. Este találkozott a köztársasági elnökkel, a miniszterelnökkel és a kormány tagjaival. Augusztus 17-én Pécsre látogatott, majd az MTA székházában a magyar szellemi élet jeles személyiségivel ismerkedett. Utána a nunciatúrán a diplomáciai testületek vezetőit fogadta. Augusztus 18-án Máriapócson a hazai és határon túli görög katolikus hívek tízezreivel találkozott, majd részt vett Debrecenben, a Nagytemplomban tartott ökumenikus istentiszteleten. Augusztus 19-én a szombathelyi látogatás után este a Népstadionban a magyar fiatalok előtt tartott beszédet. A pápalátogatás utolsó napján, augusztus 20-án, Budapesten a Hősök terén szentmisét mondott nagy tömeg részvételével, majd a püspöki kart fogadta. A történelem során első ízben látogatott a római pápa Magyarországra.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2022
- Lakatos Ernő, a „kiváló napi végrehajtó”
- A mozsgói Biedermann-kastély
- Tévéelnök belügyes gyakorlattal: Tömpe István
- A rivaldafényt kerülő Apró Antal
- A holokauszt soproni mártírjai
- Hét híres királygyilkosság
- Biszku Béla, a megtorlás szimbóluma
- A Duna egykori halcsodái
- Szomorú szerelem a szabadságharc idején
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap