Pénteken kezdődik a Székesfehérvári Királyi Napok rendezvénysorozata
2023. augusztus 10. 11:20 MTI
A Székesfehérvári Királyi Napok pénteken kezdődő és augusztus 20-ig tartó rendezvénysorozata sokszínű, értékekben gazdag programkínálattal várja az érdeklődőket.
Óriásbábok a Királyi Napokon (kép forrása: Facebook / Székesfehérvári Királyi napok)
Korábban
A témában tartott hétfői sajtótájékoztatón Cser-Palkovics András polgármester hangsúlyozta, hogy a programkínálat idén is méltó lesz Székesfehérvárhoz, a városnak a magyar történelemben betöltött történelmi szerepéhez. „Ugyanakkor azt is megmutatja, hogy a mai Fehérvár egy nagyon szerethető város, amely büszkén vállalja a múltját és az ezzel járó felelősséget” - fogalmazott.
Spányi Antal megyés püspök fontosnak nevezte, hogy a Szent István-napjához kapcsolódó ünnepségsorozat eseményei adjanak élményeket, értékeket, tudást, elevenítsenek fel régi emlékeket és életben tartsák a Szent Istvánhoz kötődő lelkületet.
A Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ, valamint a város egyéb szervezeteinek széleskörű összefogásában szervezik a nagyszabású programsorozatot, amely pénteken a három napos Mézünneppel indul. A hétvégén rendezik meg a Fehérvári Fúvós Fesztivált a Városház téren, majd hétfőn kezdődik a Királyi Napok Folkfesztivál, amelyen a házigazda Alba Regia Táncegyüttes csoportjai mellett a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és a Duna Művészegyüttes előadásait is láthatják a nézők, akiket a Táncházban kiegészítő kulturális programokkal várnak.
Jövő csütörtökön rendezik meg a Fricsay Richárd Regionális Katonazenekari Fesztivált négy katonazenekar részvételével, de könnyűzenei nagykoncertekben sem lesz hiány a jövő héten, hiszen a Zichy-színpadon Szikora Róbert és az R-GO, valamint Charlie szórakoztatja a rajongókat. Különleges élmény lesz jövő pénteken a Parádé című előadás, amely a Boban Markovic Orkestar és a Székesfehérvári Balett Színház közös produkciója.
Idén az Öreghegyi Mulatságot Szent István napja előtt rendezik: a Bory téren zenés, táncos műsorokkal, gyerekfoglalkozásokkal, kenyéráldással, illetve borlovagok felvonulásával. A hagyományos utcabálon a Chameleon zenekar játszik, a napot fény-lézershow és az Il Silenzio hangjai zárják.
A Koronázási Ünnepi Játékok augusztus 18-20. között a középkort idézi meg a belvárosban és a Zichy-ligetben hagyományőrző csoportokkal, régizenei együttesekkel, mesterségbemutatókkal, családi foglalkozásokkal és a királyi óriásbábokkal.
A Szent István Király Múzeumban jövő kedden nyílik meg a Hadi múltunk kincsestára - Válogatás a Hadtörténeti Múzeum értékeiből című időszaki kiállítás és a Katonazenészek és zenész katonák című fotótárlat.
Az idei év újdonsága lesz a Szent István Torna a Városház téren. A középkori hagyományokat felidéző bajvívó bajnokság két napján, két fegyvernemben - hosszú kard, kard és pajzs - méri össze tudását nyolc versenyző.
A hagyományos Koronázási szertartásjáték helyett jövő szombaton este a Korona-túra című produkció várja az érdeklődőket az Aranybulla-emlékműnél kialakított szabadtéri színpadon: Szikora János rendező irányításával a Vörösmarty Színház színészei és 17 határon túlról érkezett diák eleveníti fel azokat az érdekes eseményeket, amelyek megelőzték, illetve követték egykor a koronázások templomi ceremóniáját.
Augusztus 20-án, Szent István napján az ünnepélyes megemlékezés, a szentmise, az óriásbábok felvonulása és az ünnepi közgyűlés után este a Zichy-színpadon zárul a Székesfehérvári Királyi Napok rendezvénysorozata Erkel Ferenc Bánk bán című operájának koncertszerű előadásával, az Alba Regia Szimfonikus Zenekar, a város kórusainak és neves szólisták közreműködésével.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
5. Magyarország gazdasága a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- 1946 nyarára olyan értéktelenné vált a pengő, hogy az utcán hajították el a bankjegyeket
- 1956 miatt is késett a Borsodi Vegyi Kombinát elindulása
- Volt, aki féltette a túl sok szabadidőtől a népet a szabad szombatok bevezetésekor
- A rendszerváltoztatás belülről
- A haderő mellett a gazdaság fejlesztését is megcélozta a győri program
- Naponta nőttek tizenötszörösükre az árak a hiperinfláció idején
- Különösen kegyetlen körülmények között dolgoztatták a Hortobágyra kitelepítetteket
- Miért sikerült a lengyeleknek az, ami a magyaroknak nem?
- Nyolc áldozatot követelt a Kádár-korszak sikervállalatának építése
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál 14:20
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra 13:20
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja 11:20
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap
- Kevés örömet lelt a pesti társasági életben Berzsenyi Dániel tegnap
- Imre király egyedül fogta el lázadó öccsét tegnap