Régészek keresik egy 1891-ben Angliában eltemetett elefánt sírját
2023. július 5. 19:13 MTI, Múlt-kor
Nyomozásba fognak a régészek, hogy megtalálják azt a helyet, ahol a legenda szerint eltemettek egy cirkuszi elefántot a nagy-britanniai Gloucestershire megyében több mint 130 évvel ezelőtt.
A Bostock & Wombwell társulat egyik elefántja 1914-ben
Korábban
Hol nyugszik Nancy?
Egy helyi mendemonda szerint a vélhetőleg Nancy névre hallgató elefántot 1891-ben hantolták el Kingswoodban, miután a tiszafa levelének elfogyasztása következtében mérgezésben elpusztult.
Az állat a Bostock & Wombwell társulathoz tartozott, és vándorló állatbemutatójuk fénypontja volt.
A Wessex Archaeology munkatársai geofizikai felmérést végeznek a temetkezési hely beazonosítása érdekében a Whitefield’s Tabernacle és a Szentháromság-templom területén.
Tom Richardson, a Wessex Archaeology geofizikusa elmondta: bár a viktoriánus kori elefánttemetések helyszíneinek felkutatása nem tartozik hagyományos feladataik közé, egy ekkora gödröt minden bizonnyal képesek lesznek azonosítani talajradarral.
Bár történelmi források nem említik az elefánt halálának okát, a legenda szerint tiszafalevél-mérgezésben halt meg.
Alan Bryant, a Kingswood Múzeum kurátora elmondta, hogy először az 1970-es években hallott a kingswoodi elefánttemetésről, amikor még tejesemberként dolgozott a környéken.
A Bristol Mercury című helyi lap 1891 februárjában arról számolt be, hogy a Bostock társulat abban az évben járt a környéken, és műsorában egy Nancy névre hallgató kilencéves elefánt is szerepelt.
Lorrain Higbee állatrégész megjegyezte: ha sikerül megtalálni az elefánt maradványait, sok mindent megtudhatunk majd származásáról, koráról, életmódjáról, valamint a szórakoztatóiparban eltöltött éveinek következményeiről.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
23. A reformáció és a katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Brutális boszorkányüldözésbe torkollott a király rögeszméje a 16. századi Skóciában
- A leves, amely megállított egy háborút
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Példát mutatott a világnak Erdély a vallási toleranciában
- A vallásszakadást szentesítette az első vallásbéke
- Családja a végsőkig ellenezte Szalézi Szent Ferenc papi hivatását
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost 19:05
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt 17:05
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból 16:40
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja 16:05
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon 14:20
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál 11:20
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05