A világháború alatt vezették be Magyarországon a „jobbra hajts” szabályt
2023. július 6. 17:05 Múlt-kor
82 évvel ezelőtt, 1941. július 6-án Magyarország jelentős része hajnali három órától a megszokott bal oldal helyett jobbra hajtott. Budapest több időt kapott az átállásra, de néhány hónappal később, november 9-én itt is megtörtént az átállás. A propagandagépezet hatékonyan működött, az átállás a baleseti statisztikák megugrása nélkül valósult meg, a kontinentális Európában – Svédországot leszámítva – utolsóként.
"Jobbra hajts" (Kép forrása: Fortepan / Négyesi Pál)
Korábban
A közlekedés forradalma
A közlekedés történelmileg ragaszkodott a baloldalhoz, még az ókori fejlett birodalmak – így Róma is – ezt az elvet követte. A középkorból még írásos emlék, egy pápai bulla is fennmaradt a balra tartás szabályának rögzítéséről.
Ennek az egyik lehetséges magyarázata a jobbkezességben rejlik: a vitézek, mivel többségük jobbkezes volt, kardjukat a bal oldalukon hordozták, így az esetleges útonállókkal szemben – már ha szemből érkeztek – könnyebben ragadhattak fegyvert. A lóra szállás szintén egyszerűbb volt, ha balról, a fegyverrel átellenes oldalról hajtották végre a műveletet.
A változás első hulláma az 18. század közepén érkezett, amikor az Újvilágban elterjedtek a több, legalább 4 lóval hajtott fogatok. A kocsis általában a bal hátsó lóról irányította az állatokat, hogy – szintén a bűvös jobbkéz – az ostorral a lovak kényelmesen rendszabályozhatóak legyenek. Egy nyolc lóból álló fogat esetében, ha balra tart, és a sofőr hátul ül, törvényszerű, hogy nagyobb eséllyel alakulhatnak ki balesetek. A függetlenségi háború után az Egyesült Államokban már a jobboldali közlekedés lett a törvényben szabályozott gyakorlat.
Ami Európát illeti, a balkezes Napóleon nem csak országokat hódított meg, hanem felrúgta a közlekedési rend szabályait is. Hogy ezt milyen indíttatásból – esetleges bosszúból – tette, az máig nem tisztázott. Tény azonban, hogy az öreg kontinensen a „korzikaival” kezdődött a jobbra tartás története.
A szekerek is balra tartottak – a kép 1895 körül készült a Baross téren (Kép forrása: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára)
A legtöbb országban az I. világháborúig levezényelték a közlekedés menetének változtatását, de az Osztrák-Magyar Monarchiában kitartottak az eredeti rend mellett, sőt, az 1890. évi I. törvény 107. § kimondta, hogy „minden járművel balra kell hajtani, szembejövő járműnek balra kell kitérni, az előtte haladónak pedig jobbról kell eléje kerülni”.
A változás szelének (és a politikai befolyásnak) nem lehetett ellenállni. Az 1930-as évektől Németország szerepe egyre fajsúlyosabb lett Közép-Európában, Ausztria (1938) és Csehszlovákia (1939) is jobbra tért, így Magyarország is elkötelezte magát az új közlekedési rend bevezetése mellett.
Közben kitört a II. világháború, és két év eltelt érdemi előrelépés nélkül: ekkorra már az a komikus helyzet állt elő, hogy a visszacsatolt Észak-Erdélyben, vagy a Felvidéken ellentétes volt a közlekedési rend a Magyarországon megszokotthoz képest.
Egyre nagyobb idegenforgalmi és forgalombiztonsági hátrányba kerültünk más országokkal szemben, így az államkasszát sem kímélve – a tervezett 9 millió pengő helyett 12 millióra rúgtak az átállás költségei – 1941-ben véglegesen elhatározta magát az ország vezetése.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Anno
- A kataklizma, ami elhozta a portugál gyarmatbirodalom végét
- Az elektromos jelzőlámpával világelső lett a forgalmi káosz legyőzésében Cleveland városa
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Bosszúvágy, pénzhiány, hatalmi intrikák: a keresztesek pusztítása Konstantinápolyban
- Patton tábornokot előbb az amerikaiak, majd a szovjetek próbálhatták meg eltenni láb alól
- Végső elkeseredésében választotta a halált az első világháború utolsó percében elesett katona
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 2024.05.10.
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 2024.05.10.