Több száz programlehetőséggel idézhetjük meg a régmúltat a Savaria Történelmui Karneválon
2023. június 27. 18:06 MTI
Huszonöt helyszínen háromszáz programot kínál Szombathelyen augusztus 24. és 27. között a 22. Savaria Történelmi Karnevál, amely Közép-Európa legnagyobb historikus fesztiválja – közölék az MTI-vel a rendezvénysorozat szervezői.
MTI / Büki László
Rómától a honfoglaló magyarokig
A római kori harcászatot és katonaéletet megidéző legionárius csapatok, a rettenthetetlen gladiátorok, a fegyvereikkel mesterien vívó középkori lovagok, valamint az őseink életmódját és harcászatát megidéző magyar hagyományőrzők korhű jelmezeket öltve szórakoztatják és tanítják a karneválozókat – olvasható a közleményben.
A karnevál a szervezők becslése szerint négy nap alatt 100–120 ezer nézőt vonz a városba.
Legnagyobb látványossága minden évben a péntek és szombat esti fáklyás felvonulás, mely során több száz jelmezes vonul végig a belváros utcáin.
A résztvevők tógát-tunikát öltve, római polgárként kapcsolódnak be a karneváli forgatagba.
Ismeretterjesztés és szórakoztatás
A programajánló szerint a széles zenei kínálat mellett ismeretbővítő és szórakoztató előadások, autentikus életmód-bemutatók, gyermekprogramok, orientális táncbemutatók kínálnak gazdag választékot.
A legkisebbeket egy varázslatos világ várja a Kalandvárban, mesékkel, bábelőadásokkal, gólyalábasokkal, karneváli mini-felvonulással, kishuszárokkal.
Várja a látogatókat a Borok Utcája, a Sörtér és az Öreg Város Vásárának kínálata is – áll a Savaria Turizmus Nonprofit Kft. közleményében.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2015
- Az amerikai elnökök rettegett ellensége: a "húszéves átok"
- Különös kapcsolatban állt az égiekkel "Erdély Gödöllője"
- „A halál oka ismeretlen” - rejtélyes halálesetek a szocializmus évtizedeiből
- Aki egy ültő helyében száz kisfröccsöt is megivott
- Különös halálesetek a tudomány és a művészet világából
- Férfiaktok és romantikus novellák - hét diktátor furcsa hobbival
- Mit keresett Buffalo Bill Magyarországon?
- Ami kenterbe veri a Trónok harcát: Árpád-házi rémhistóriák
- Az athéni, akinek a fejére esett egy teknős
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben 2024.05.04.
- Hollywood szinte összes díját begyűjtötte Audrey Hepburn 2024.05.04.