Nagyszámú közönség ismerkedett meg a magyar kultúrával a washingtoni Magyar Örökség Fesztiválon
2023. május 2. 19:12 MTI
Teltházas rendezvényen mutatták be a magyar kultúrát az amerikai közönségnek Washingtonban szombaton a második alkalommal megrendezett Magyar Örökség Fesztiválon helyi magyarok.
Illusztráció – magyar fiatalok táncolnak a Valkói napok rendezvényen, 2008. (kép forrása: Wikimedia Commons / Petru Suciu / CC BY-SA 2.5)
Korábban
A fesztivál az amerikai fővárosban működő Kossuth Alapítvány (Kossuth Foundation) legnagyobb éves rendezvénye, amelyen a kulturális programok között szerepelt népzene- és néptánc-bemutató, valamint táncház, a gyerekeknek játszósarok és kézműves-foglalkozások.
A rendezvényen bemutatkozási lehetőséget kaptak a Washingtonban és környékén működő magyar vállalkozások, de távolabbról, Pennsylvania államból is érkezett magyar gyökerekkel rendelkező kisvállalkozás, amelynek vezetője a nagyszüleitől megtanult rétes receptjére építette fel a cégét.
Végh Sándor, a Kossuth Alapítvány elnöke a fesztivál megnyitóján a szervezet munkáját bemutatva elmondta, hogy egyik legfontosabb feladatuk a Washington belvárosában álló Kossuth Ház működtetése, amely helyet ad állandó könyvtárnak, és ahol kerekasztal-beszélgetéseket, ismeretterjesztő előadásokat, filmvetítéseket és egyéb kulturális programokat szerveznek.
A Kossuth Alapítvány állandó tevékenységei közül kiemelte a magyar nyelvtanfolyamokat, kezdőtől a haladó szintig. A szervezet vezetője hangsúlyozta, hogy rendezvényeik a magyar közösség tagjaiból álló önkéntesek nélkül nem jöhetnének létre.
Mirk Zita, Magyarország nagykövetségének közösségi diplomatája a fesztivál megnyitóján a diplomáciai képviselet nevében köszöntötte a látogatókat, valamint Takács Szabolcs nagykövet nevében is megköszönte a szervező alapítvány munkáját. Örvendetesnek nevezte, hogy sikerült második alkalommal is megszervezni az eseményt, amely a magyar kultúrát, gasztronómiát és örökséget ünnepli.
Elmondta, hogy az Egyesült Államokban élő magyar közösség mintegy 1,4 millió emberből áll, ami jelentős magyar képviselet, a magyar kormánynak és nagykövetségnek pedig kiemelten fontos, hogy szoros kapcsolatot tartson fenn a külhoni magyar közösségekkel, szervezetekkel és vezetőikkel.
A közösségi diplomata a magyar Országgyűlés alelnökének üdvözletét is tolmácsolta és átadta Jakab István küldeményét, a Magyarok kenyere program ajándékát a Kossuth Alapítvány vezetőjének. Hangsúlyozta: a program amellett, hogy jótékonysági kezdeményezés, megjeleníti és szimbolizálja a magyarok egységét világszerte, és biztatta az amerikai magyar szervezeteket is az abban való részvételre.
Külön standon mutatkozott be a Magyar Amerikai Koalíció (Hungarian American Coalition), az Amerikai Magyar Szövetség (American Hungarian Federation), a Magyarország Alapítvány (Hungary Foundation), valamint Magyarország washingtoni nagykövetsége az országról szóló információkkal várta az érdeklődőket. Képviseltette magát a Washingtonban és környékén élő magyarok katolikus és református gyülekezete is.
A Washington elővárosában, a Virginia állambeli McLeanben megszervezett Magyar Örökség Fesztivál célja a magyar közösség összefogásán túl az, hogy az amerikaiak számára is láthatóvá tegyék a magyar kultúrát, és megmutassák értékeit.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor magazin 2018. különszám
- Hitler és a nők
- Tamáska Mária az "Öreg" árnyékában
- Magyar deportáltak felszabadulása és hazatérése
- Petőfi halála és a túlélés költői
- Kádár János és az ő Piroskája
- A Nagy Háború osztrák–magyar tábori bordélyai
- Vágy és vezeklés
- Rákosi Mátyás 15 évig tartó „gyógykezelése”
- Az elveszett csejtei "Vérgrófnő"
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája tegnap
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski tegnap
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor tegnap
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója tegnap
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse 2024.05.11.
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 2024.05.11.