Feltárulnak a székelyderzsi erődtemplom titkai
2023. április 29. 16:06 Múlt-kor
A Spektrum televízió Várfoglalók című műsorának legújabb epizódjában Vadon Jani és csapata ismét Erdély felé veszi az irányt, ahol lelkes szakértők segítségével egy újabb csodálatos építészeti emléket ismerhetünk meg. 48-as huszárok a Hargita dombjain, egy többszáz éves bútorfestő família, és egy pókember az erődtemplom falán: kalandokban tehát most sem lesz hiány!
Korábban
Székelyföld egyik legrégebbi és legjelentősebb műemléke a Székelyudvarhelytől mintegy 21 km-re található Székelyderzs unitárius vártemploma, amely ma már az UNESCO-világörökség részét képezi.
A település büszkesége egy 13. század eleji kis kápolna bővítésével épült meg a 14. század elején, majd a 15. század során kissé átépítették. Bár Székelyderzs a kora újkor viszonyait nézve távol feküdt a mindenkori seregek hadi útjától, egy-egy portya vagy betörés veszélyének azért így is ki volt téve: 1605-ben például Basta katonái dúlták fel a települést, 1661-ben Ali pasa csapatai garázdálkodtak a környéken és okoztak jelentős károkat az itt élőknek.
Kép forrása: Szabó Gábor
A templom falán, a homlokzat tetején érdekes szuroköntő nyílások találhatók. A körítőfalon körben az egykori lőrések hívják fel ma is a figyelmet az épület védelmi szerepének fontosságára. A kaputorony aljában egy kettős kapu helyezkedik el: ha a betolakodók a külsőn már átjutottak, a belső kapu előtt kénytelenek voltak megállni, mialatt a torony emeletéről a védők a kis nyílásokon keresztül szurkot önthettek a nyakukba.
Az erődtemplom egyik érdekessége, hogy a falu népe ősidők óta falain belül tárolja legfontosabb értékét: az élelmet. Ezért egy esetleges ellenséges támadás esetén az ide menekülők a kiéheztetés ellen is fel volt készülve.
A bástyák között húzódó fedett terület alatt, a várfal mentén hatalmas ládákban tárolták az élelmiszert, a saroktornyok emeletén pedig füstölt szalonnák lógtak, sőt lógnak a mai napig is kampókra akasztva. Minden székelyderzsi családnak saját ládája és kampója van, amelyeket hetente egyszer, szerdán reggel 7 órakor lehet meglátogatni.
A Várfoglalók legújabb részében a szakértői csapat segítségével számos izgalmas kérdésre is választ kaphatunk: mi volt az erdélyi házak három legfontosabb státuszszimbóluma? Hogyan üzentek vendégeiknek a székely családok székeik segítségével? Hogyan vészelték át a székelyderzsi templom lenyűgöző freskói Erdély vérzivataros évszázadait?
Folytatva a már bevált várfoglalási stratégiákat, a második évadban is bepillanthatnak az érdeklődők a részben már csak romjaiban létező, vagy helyreállított középkori várak kulisszatitkaiba. Az első epizódokhoz hasonlóan most is minden ismert és kevésbé köztudott információt összegyűjtött a csapat, hogy a lehető legtöbb érdekességet mutathassák be az erődítményekről.
Kép forrása: Szabó Gábor
A várkapitányokkal, helyi szakértőkkel, történészekkel folytatott közvetlen beszélgetések során így feltárulnak a várakkal kapcsolatos tények és legendák, de előkerülnek máig magyarázatra szoruló talányok is.
Mindeközben a humor az új évadból sem hiányozhat, Jani szokásához híven sajátos humorát elővéve közelíti meg a „bevehetetlen” várfalakat, bejárja a titkos alagutakat és föld alatti járatokat, leereszkedik a feltáratlan kutakba és ciszternákba, mindezt már nem csak magyarországi, hanem erdélyi helyszíneken is megteszi.
A történelmi ihletésű sorozat vasárnap délután 16.30-tól látható a Spektrum képernyőjén.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
5. Magyarország gazdasága a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- 1946 nyarára olyan értéktelenné vált a pengő, hogy az utcán hajították el a bankjegyeket
- 1956 miatt is késett a Borsodi Vegyi Kombinát elindulása
- Volt, aki féltette a túl sok szabadidőtől a népet a szabad szombatok bevezetésekor
- A rendszerváltoztatás belülről
- A haderő mellett a gazdaság fejlesztését is megcélozta a győri program
- Naponta nőttek tizenötszörösükre az árak a hiperinfláció idején
- Különösen kegyetlen körülmények között dolgoztatták a Hortobágyra kitelepítetteket
- Miért sikerült a lengyeleknek az, ami a magyaroknak nem?
- Nyolc áldozatot követelt a Kádár-korszak sikervállalatának építése
- Megtalálták Francis Bacon kilenc éve ellopott festményét 11:20
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban 09:05
- Nagycsütörtökön mondta el utolsó miséjét Győr püspöke, Apor Vilmos tegnap
- Trágyadomb mentette meg a haláltól az ablakon kidobott prágai hivatalnokokat tegnap
- Törőcsik Mari nercbundája is kalapács alá kerül a Fábián Juli Emlékalapítvány által szervezett árverésen tegnap
- A 19. század hangulatát idézi az újonnan nyílt múzeumposta Hollókőn tegnap
- A török nyomdászatot megalapozó diplomatáról rendeztek konferenciát Ankarában tegnap
- Nem temethették egymás mellé a híres gengszterpárt, Bonnie-t és Clyde-ot tegnap