Sáncra fel! Vasárnap 16.30-tól ismét várfoglalás a Spektrumon!
2023. április 13. 16:05 Múlt-kor
Ismét képernyőre tűzi a Spektrum televízió nagysikerű saját gyártású sorozatát, amelyben Vadon János, az ismert rádiós és televíziós műsorvezető kalauzolásával az ország legtitokzatosabb középkori várairól hull le a lepel. A Várfoglalók néven futó műsor jól összeszokott csapata 2023-ban is folytatja „hadjáratát” és újabb középkori várak, erődrendszerek, illetve erődtemplomok meghódítását tervezik. Ezúttal azonban nemcsak hazai, hanem határon túli helyszínek is szerepelnek a választékban. A történelmi ihletésű sorozat 10 epizóddal tér vissza a Spektrum képernyőjére, melyből ötöt tavasszal, ötöt pedig ősszel láthatnak a nézők.
Folytatva a már bevált várfoglalási stratégiákat, a második évadban is bepillanthatunk a részben ma már csak romjaikban létező, illetve már helyreállított középkori váraink kulisszatitkaiba. A sorozat hagyományaihoz híven a várfoglalók csapatához csatlakozó helyi szakértőkkel, várkapitányokkal, várbarátokkal folytatott kötetlen beszélgetések során feltárulnak az adott várral kapcsolatos tények és legendák, találkozunk talányos, máig magyarázatra váró rejtélyekkel, és megtudjuk, miről regélnek a várat felépítő kövek.
Miért épp ott, milyen célból épült a vár? Hol és miért épp ott volt a vár bejárata? Van-e, volt-e a várnak titkos bejárata és hogyan lehetett megközelíteni? Melyik volt a vár leggyengébb, legjobban támadható része? Hogyan ostromolták, és miként zajlott a vár utolsó ostroma? Hányan lakták és védték, illetve kik voltak a hős várvédők? Megannyi kérdés, amelyre a sorozat további epizódjaiban is választ várunk – és kapunk. Ám a várfoglaló csapat „hadvezére”, Vadon Jani nemcsak kérdez, hanem az első évadban is jól bevált várfoglalási technikákat is beveti: hős elődjei nyomán megmássza a bevehetetlen falakat, bejárja a titkos alagutakat és föld alatti járatokat, leereszkedik a feltáratlan kutakba és ciszternákba.
Fotó: Szabó Gábor
A tavaly ősszel vetített 12 részes első évadon a Filmdzsungel Stúdió 16 fős stábja dolgozott, akik kézikamerával, filmkészítésre alkalmas okostelefonokkal és légifelvételekkel tették igazán látványossá a végeredményt. A sorozatot ráadásul olyan 3D látványrajzokkal is kiegészítették, amelyek remekül példázzák, hogyan is nézhettek ki az erődítmények több száz évvel ezelőtt.
Az előkészületekkel több mint fél évet töltött el a tudományos ismeretterjesztő és természetfilm gyártásban rendkívül járatos Filmdzsungel csapata, és végül 23 nap alatt rögzítették a felvételeket. Ezalatt több mint 5000 kilométert tettek meg gyalogosan, autóval, kenuval, kerékpárral, lovon, lovashintón vagy adott esetben szamárháton, néha kötéllel a föld alá ereszkedve vagy éppen sziklákon lógva. Egyszóval mindent elkövettek azért, hogy a sorozat információban, látványban és humorban is gazdag legyen.
Az már rögtön az első évad elején kiderült, hogy Vadon János maga is bevallottan várimádó, így a csatorna keresve sem találhatott volna jobb partnert arra, hogy bemutassa Magyarország kevésbé ismert, ám annál izgalmasabb várait Somlótól kezdve, Ónodon át egészen Boldogkőig, néhol a legendás Rockenbauer-túra, a Másfélmillió lépés Magyarországon ösvényein.
Fotó: Szabó Gábor
A Várfoglalók most vasárnap startoló második évada ezúttal határainkon kívülre is elmerészkedik: így a magyarországi helyszínek mellett izgalmas erdélyi műemléket is bemutat. A filmeket továbbra is lenyűgöző drónfelvételek, archív látványrajzok, korabeli ábrázolások, és a drónfelvételekhez igazodó, azokkal szinkronban készült, olykor meghökkentően részletes és lenyűgöző 3D rekonstrukciók teszik igazán látványossá.
Az új évad első részében Vadon János és kipróbált csapata a székelyföldi Csíkszeredát veszi célba, ahol egy kincseket rejtő latrina, az elveszett, és később megkerült, négyszáz éves Kájoni-kódex, és némi korabeli death metal várja őket. Bár hiába sietnek, előtte még muszáj útba ejteniük egy igencsak rendhagyó, természetes erősséget a Vargyas-patak szurdokvölgyében is.
Premier: április 16. 16:30, Spektrum
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Demográfiai változások Magyarországon 1945-től
II. Népesség, település, életmód
- Propagandakampánnyal sem tudtak sok magyarországi szlovákot rávenni a Csehszlovákiába költözésre 1946-ban
- Hiába tiltakoztak sokan, több tízezer magyarországi németet telepítettek ki a kollektív bűnösség elve alapján
- Szinte bárki felkerülhetett a kitelepítendők listájára Rákosi alatt
- Magyarok is települtek át „szlovákként” Csehszlovákiába a lakosságcsere keretében
- Megérdemelték a kitelepítést a németek?
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 20:20
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05