Tévedésből tüzet nyitottak egymásra az Elbánál találkozó szövetségesek
2023. április 25. 09:50 Múlt-kor
78 éve, 1945. április 25-én a Harmadik Birodalmat keleti, illetve nyugati irányból támadó, szovjet és amerikai csapatok Berlintől délre, az Elba-folyó melletti Torgau város közelében találkoztak, ami szimbolikus pontja volt a végéhez közeledő második világháborúnak. A szövetségesek és a szovjetek kapcsolatfelvételével az inváziós hatalmak kettévágták a fokozatosan összeomló Németországot.
Korábban
1942–1943 fordulója után a keleti fronton a Harmadik Birodalom által megszállt terület egyre zsugorodott, míg az 1944-es normandiai partraszállást követően a németeket nyugatról is komoly kihívás érte. A harapófogó 1945 áprilisában kezdett végérvényesen összezárni, amikor 25-én első ízben találkoztak a vörösök és a jenkik, akik korábban a háború során még sohasem.
Az amerikai és szovjet csapatok közötti első kapcsolatfelvétel aznap dél körül az Elba délebbi szakaszán, Strehla városa közelében zajlott le, amikor Albert Kotzebue amerikai főhadnagy (érdekesség, hogy az ősei az orosz cár alattvalói, balti németek voltak) három fős felderítő csapatával átkelt egy csónakkal a folyón, hogy felmérje a terepet. Már a nyugati partról látták, hogy a túloldalon az ellenség helyett az oroszok tartózkodnak. Jeleztek nekik, a túlparton pedig személyesen is találkoztak az Első Ukrán Front egyik előretolt ezredével, akit Alexander Gargyiev alezredes vezetett.
Ugyanezen a napon, néhány órával később William Robertson alhadnagy társaival (Frank Huff, James McDonnell és Paul Staub) belebotlott az Alexander Szilvaskó hadnagy vezette őrjáratba a szászországi Torgau elpusztult Elba-hídjánál, ahol a fenti kép is készült (feltehetőleg másnap délben). Alekszej Gorlianszki visszaemlékezései szerint ő rálőtt a németeknek hitt amerikaiakra, akik azonban nem viszonozták a tüzet, helyette ezt kiáltották: „Muscovi-Washington. Hitler caput. Hurrá!” Bár egyikük sem tudott a másik nyelvén kommunikálni, az ölelések és kézfogások közepette szavakra nem is volt szükség. (Robertson és Szilvaskó életük hátralévő részében is tartották egymással a kapcsolatot, az amerikai hadnagy például többször is járt a Szovjetunióban meglátogatni a szovjet hadnagyot.)
Egy nappal később, 1945. április 26-án az amerikai 69. gyalogsági hadosztály és az 58. szovjet hadosztályba tartozó parancsnokok is találkoztak Torgaunál. A hivatalos kézfogásra nem a valódi első találkozás szereplői, hanem Robertson és Szilvasko között berendezett háttér („a kelet találkozik a nyugattal” felirattal), zászlók és fotográfusok jelenlétében 27-én került sor. A hadvezetés fontosnak tartotta, hogy „megismételjék” a jelenetet, és hogy az eredeti szereplők rázzanak egymással kezet. A propagandafotók gyorsan szétterjedtek a világban. A következő napokban egyébként számos fotó készült a vörösök és a jenkik találkozásáról.
Amerikai és szovjet tábornokok az Elba mentén
A brit, a szovjet és az amerikai kormányok aznap este nyilatkozatokat tettek közzé Londonban, Moszkvában és Washingtonban, mintegy megerősítve eltökéltségüket a Harmadik Birodalom erőinek végleges megsemmisítésére. Erre ugyanakkor már nem nagyon volt szükség, ugyanis április utolsó napjaiban a németek kevés helyen fejtettek ki komoly ellenállást, legtöbbször feltétel nélkül megadták magukat a szövetséges csapatoknak, sőt eléjük is jöttek.
Egyes források szerint mind Kotzebue, mind Robertson járőre parancs ellenére találkozott a Vörös Hadsereg tagjaival, ám feletteseik ezúttal elnézőek voltak. Az érintett szovjet katonákat viszont később visszahívták a frontról, majd ki is zárták a pártból.
Az első napokban az amerikai és a szovjet katonák barátkoztak egymással, benzint cseréltek tojásra, megmutatták egymásnak fegyvereiket és egyéb felszereléseiket. Május elején a britek is összetalálkoztak a szovjetekkel, erre az észak-németországi Wismar közelében került sor. Idővel a szövetséges és a szovjet katonák egyre fagyosabban kezdtek viselkedni egymással, a politika ugyanis közbeszólt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Mussolini
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Szörnyű bosszút állt az olasz nép Mussolini rémuralmáért
- Folytatják a holokausztmúzeum építését az egykori Mussolini-villa közelében
- Merényletek sorát élte túl hihetetlen szerencsével Mussolini
- Az életébe került Mussolini vejének, hogy szembefordult apósával
- Nem avatkozott be a nemzetközi közösség Etiópia olasz lerohanásába
- A diktátor veje
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.