A gettóban is őrizte a hozzá írott verseket Móra Ferenc évtizedekig titkolt szerelme
2023. április 9. 10:20 Kovács-Krassói Anikó – Medgyesi Konstantin – Vészits Andrea
A Dióbél királyfi című népszerű mese, illetve a Rab ember fiai vagy éppen a Kincskereső kisködmön ifjúsági regények szerzőjéről, Móra Ferencről kevéssé ismert, hogy korának celebje volt. Messzi földről is gyakran utaztak Szegedre nők csak azért, hogy megpillantsák a híres férfit, aki a város múzeumát igazgatta. A népszerű író azonban idővel már csak egy valakiért epedezett igazán, a nála húsz évvel fiatalabb Kalmár Ilonáért. Szerelmük a XX. század egyik legdrámaibb története.
Korábban
A szépséges bridzsoktató
Minden Balatonföldváron kezdődött. Az Aranykoporsó című regény megírása volt a hivatalos indoka Móra Ferencnek, amikor 1932 júniusában a Balaton-parti településre utazott. Az éppen üres Zrínyi Szálló magányában azonban a napi tennivalók, a családi és közéleti kötelezettségek alól is próbált szabadulni.
Móra ez idő tájt Szeged egyik meghatározó személyisége, író, újságíró, régész és – az azóta róla elnevezett – Kultúrpalota igazgatója volt. Mindeközben nős, felesége Walleshausen Ilona (1880–1953), akit Szegedre kerülésének évében, 1902-ben vett feleségül. Házasságukat boldogtalanság övezte, sok konfliktus nehezítette. Az együtt töltött 32 év alatt a férfi életében több nő és több szerelem volt, bár ezt maga a család, a kortársak, majd később még a Móra-kutatók közül is többen gondosan igyekeztek eltitkolni.
A szerelmi történet női főszereplője, Kalmár Ilona (1902–1986) Kecskeméten született, és Kiskunfélegyházán nevelkedett. Szülei korán meghaltak: apja, Kalmár Henrik a 4. honvéd huszárezred őrmestere már 1917-ben, édesanyja 1926-ban hunyt el.
1932 nyarán az akkor 30 éves – Móra lányával, Pankával közel egykorú – Ilona a Zrínyi Szálló alkalmazottja volt, nyári munkára, a vendégeket szórakoztató kártyajáték-oktatásra szerződtették. Móra Ferenc azonban nem akart megtanulni bridzsezni, viszont szívesen sétált a környéken a fiatal hölggyel, aki menyasszony volt: Horváth Istvánnak, az Országos Magyar Kereskedelmi Egyesület titkárának a jegyese. A szép, modern gondolkodású, művelt fiatal nő nagy hatást gyakorolt az íróra.
Az Aranykoporsó megírása még váratott magára, ám főhősének, Titanillának az alakja már formálódott: az irodalomtörténet Kalmár Ilonát a „Kis Tit” figurájának ihletőjeként, modelljeként tartja számon.
Móra és Kalmár Ilona nagyon rövid idő alatt egymásba szerettek, s kapcsolatuk „naplójaként” egy versfüzér született Címtelen könyv címmel. A mű 35 számozott és egy számozatlan verset tartalmazott, ám azok messze többek esztétikai értékkel bíró költeményeknél: lelki történések, egymásra találásuk históriája, egy szerelmi játék lírai megjelenítése, az udvarlás és az önkifejezés eszköze és közvetett bizonyítéka annak, hogy szerelmük szexuálisan is beteljesedett.
Megközelítőleg egy hónapot töltöttek együtt Balatonföldváron, majd az író július 20-án visszatért Szegedre. A tóparti napok emlékét néhány fénykép őrizte meg, illetve a versek és azok a levelek, amelyeket vagy onnan írt, vagy arra az időszakra utalnak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Budapest világvárossá fejlődése
II. Népesség, település, életmód
- Időutazás a millenniumi ünnepségekre: 125 éve utazunk a Ligetbe a föld alatt
- Sokáig csak esernyővel lehetett átmenni a budai Alagúton
- Egykor a Városliget zenepavilonjai nyújtották a főváros legnépszerűbb szórakozását
- A gazdag és szegény gyermekek egyaránt birtokba vették a Városligetet a „boldog békeidőkben”
- Széchényi Ödön víziója által a világ második siklójával büszkélkedhet a főváros
- Az idők során szinte minden sportra biztosított lehetőséget a Városliget
- 800 mázsa lőport adott Ferenc József a budai Alagút építéséhez
- A kiállítások és vásárok hozták el az éjszakai fényt a Városligetbe
- Ostromok és újjáépítések kísérik végig a Vigadó történetét
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap