Kihirdették a Nemzeti Múzeum menyasszonyi gyermekrajz pályázatának nyerteseit
2023. március 1. 20:51
Megszülettek a döntések a Magyar Nemzeti Múzeum gyermekrajz pályázatán. Az „Én a menyasszony – Az én menyasszonyom” című gyermekrajz pályázaton összesen 38 nyertest hirdet a zsűri.
Korábban
A Magyar Menyasszony című különleges, decemberben nyíló kiállítást több kapcsolódó esemény és program előzi meg.
Első alkalommal a múzeum gyermekrajz pályázatot hirdetett 3 korosztályban, 3-12 éveseknek. A gyerekek lerajzolták, milyenek lennének menyasszonyként, vagy milyennek látják jövőbeli menyasszonyukat. Minden várakozást felülmúlva 1515 pályamű érkezett be.
A Bíráló Bizottság tagjai neves szakemberek, így Dr. Simonovics Ildikó divattörténész, szakmuzeológus, a projekt főkurátora, valamint Benes Anita, a Daalarna márka alapító-tervezője, a bizottság elnöke.
A zsűrinek nem volt könnyű dolga, az értékelési munkába részt vett a KISKÉPZŐ Képző- és Iparművészeti Szakgimnázium és Kollégium is.
Az óvodás korosztályban 329 db, az általános iskola 1-3. osztályosoktól 756 db és általános iskola 4-6. osztályosoktól 430 db remekmű érkezett be.
A múzeum a képeket közönségszavazásra is bocsátotta, a Magyar Menyasszony című Facebook-csoportjában február közepéig lehetett szavazni az alkotásokra.
Minden korosztályban 3 kategóriában – Ügyesség, Kreativitás, Önkifejezés – 3 helyezett lett, ezt egészítik ki a zsűri elnökének, valamint a kurátor különdíjai és a közönség kedvencek.
A díjazottak a Magyar Nemzeti Múzeum és partnerei ajándékcsomagjait, belépőjegyeket, múzeumi születésnap rendezési lehetőséget, a Néprajzi Múzeum ajándékcsomagjait, a Daalarna felajánlásában pólókat, vizitelés lehetőséget a szüleikkel a Daalarna műhelyében, illetve az Urban Édesipari Kft. felajánlásában édességcsomagokat nyertek.
A Magyar Menyasszony című nagyszabású kiállítás a magyar nő, a magyar menyasszony nézőpontjából mutatja majd meg az esküvői szokások, hagyományok, viseletek változását 1522 és 2022 között. A kiállításon a gyermekrajz pályázat díjazottjainak alkotásai is megjelennek majd.
Az összes beérkezett pályamű a Magyar Menyasszony Facebook-csoport posztjában tekinthető meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. Reformáció és katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Színlelt emberrablás mentette meg Luther életét a birodalmi átok kimondása után
- A leves, amely megállított egy háborút
- Saját pénzén, pápai elismerés nélkül alapította meg egyetemét Pázmány Péter
- A kapitalizmus fejlődéséhez is hozzájárultak Kálvin János tanai
- Luther Mártont majdnem agyonütötte egy villám, megfogadta, ha túléli, szerzetesnek áll
- Eleinte nem akart egyházszakadást, később már Antikrisztusnak nevezte a pápát Luther
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Csak híveket akartak toborozni az egyházak a boszorkányüldözéssel?
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről tegnap
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné tegnap