Hét híres történelemformáló vihar
2023. január 8. 10:30 Kulcsár Ádám
A természet időről időre megmutatja, ki is az úr a Földön. Egy-egy környezeti jelenség – legyen az vihar, hurrikán, jégeső vagy hózápor – az elmúlt évezredekben sokszor hadjáratokat döntött el, országokat mentett meg, forradalomba átcsapó elégedetlenkedéseket és éhínségeket okozott, ám többször békét is teremtett.
Korábban
A Hellász ellen támadó Perzsa Birodalmat a tenger görög istene nem fogadta kegyeibe, hiszen többször is hatalmas vihar sújtotta a hódító ázsiaiak hajóhadát.
Az I. Dareiosz veje, Mardoniusz vezette első nagyobb, perzsa tengeri hadjárat Kr. e. 492-ben csupán a Trákiához közeli Chalkidiki-félsziget keleti nyúlványáig jutott, ahol a főként föníciai hajókból álló flotta hatalmas viharba került, s többségük annyira megrongálódott, hogy szégyenszemre vissza kellett fordulniuk.
Elődje hibájából tanulva az új perzsa uralkodó, Xerxész alaposabban felkészült a támadásra.
Kr. e. 480-ban megindított hadjáratában kettéosztotta seregét: egy szárazföldi és egy tengeri kontingens indult meg a Perzsa Birodalomnak behódolni nem kívánó görögség ellen.
Az Európát és Ázsiát összekötő Hellészpontoszon (a mai Dardanellák) egy hatalmas, közel 1300 méter hosszú hidat ácsolt össze hajóiból. Megmaradt flottájával a partok mentén haladt nyugat, majd dél felé.
A biztonság kedvéért átvágatta a Chalkidiki-félsziget keleti nyúlványát, hogy gályái a tengeri viharok ellen védelmet nyújtó szorosban haladhassanak.
A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2022. téli számában olvasható.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2013
- Shakespeare elveszett világa
- Bájitalok a régmúltból
- Grace Kelly és Rainier: monarchia á la Hollywood
- Che Guevara Hollywoodban és a vasfüggöny mögött
- Domján Edit-Szécsi Pál: egy szerelem tíz hónapja
- Magyar űrhajósok a zűrben
- A Tenkes kapitánya
- Garibaldi magyar parancsnoka
- Az évszázad magyar műkincsrablása
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap