Elhunyt Walter Cunningham, az úttörő Apollo–7 legénységének utolsó élő tagja
2023. január 4. 11:25 MTI
Elhunyt 90 éves korában Houstonban Walter Cunningham, az 1968-as Apollo-7 misszió legénységének utolsó, még életben lévő tagja – közölte az amerikai űrhivatal.
Walter Cunningham az Apollo–7 fedélzetén
Korábban
„Walter Cunningham vadászpilóta, fizikus és vállalkozó volt, de mindenekelőtt felfedező” – búcsúzott a kedden elhunyt űrhajóstól Bill Nelson, a NASA igazgatója.
Az első, legénységgel útnak indult Apollo-misszió, az Apollo-7 tagjaként a legénység többi tagjával együtt történelmet írt és kitaposta az utat a mai Artemis-generációnak – fűzte hozzá.
Cunnigham űrhajóstársai, Walter Schirra és Donn Fulton Eisele társaságában 1968. október 11-én indult útnak a 11 napos Apollo-7 űrmisszióra. A küldetés nagy siker volt a NASA számára. A legénység által végzett kísérletek fontos információkkal szolgáltak, amelyek nagy segítséget nyújtottak az egy évvel későbbi holdra szálláshoz.
Az Apollo-7 legénysége október 22-én tért vissza a Földre 263 órás repülés és 7,2 millió kilométeres űrutazás után.
Az űrhajót kamerával is felszerelték, így a tévénézők élő közvetítést kaptak a Föld körül keringő misszióról. A közvetítésért a NASA Emmy-díjat is kapott. Eisele 1987-ben, Schirra pedig 2007-ben hunyt el.
Cunnigham az iowai Crestonban született 1932-ben. Fizikából doktorált, a NASA 1963-ban választotta ki asztronautának. Miután 1971-ben nyugalomba vonult az űrhivataltól, számos műszaki, pénzügyi szervezetet vezetett és rádióműsorok házigazdája is volt. The All-American Boys címmel írta meg memoárjait.
Egy tavalyi interjújában arról beszélt, hogy szerinte az emberiségnek folytatnia kell az űrben való élet határainak tágítását.
Családja közlése szerint az egykori űrhajós kórházban halt meg esés okozta komplikációk következtében.
Az űrhajóssal 1999 májusában készített egy hosszú, több mint másfél órás interjút az American History TV televíziós csatorna.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2021
- A popzene és a politika az 1980-as és 1990-es években
- Holländer Margit lágerélményei
- Göring, az élvhajhász náci
- A középkori élet hét legkülönösebb veszélye
- A két Karátsonyi-kastély Beodrán
- A magyar könnyűzene az 1980-as években
- Az indián fogságnaplók üzenete
- Szendrey Júlia világai
- Vacsoraversenyek az 1930-as évek Budapestjén
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről tegnap