A szabadságharc hőse, nagykövet, polgárháborús tábornok: Asbóth Sándor
2022. december 18. 18:05 MTI
211 éve, 1811. december 18-án (az újabb kutatások szerint 1810-ben) született Asbóth Sándor mérnök, honvédtiszt, az amerikai polgárháború hőse, a New York-i Central Park egyik tervezője. A tábornok élete végéig hű maradt a szabadságharc eszméjéhez és szülőhazájához, szabadságszeretete, elkötelezettsége vezette katonai és diplomata pályáján is.
Korábban
Keszthelyen született, és az újabb kutatások szerint lehetséges, hogy 1810-ben; édesapja a Georgikon igazgatója volt. Mérnöki tanulmányait a selmecbányai Bányászati Akadémián kezdte, de oklevelét már Pesten szerezte meg.
Előbb vízépítő mérnökként dolgozott, majd Temes vármegye építészeti igazgatója lett, és részt vett a Lánchíd építésében is.
A szabadságharc kitörésekor jelentkezett a hadseregbe, ahol honvéd vezérkari százados, őrnagy, Klapka György hadmérnöke, majd alezredesként Kossuth Lajos szárnysegédje, egyik bizalmasa lett.
A világosi fegyverletétel után követte a kormányzót Törökországba, ő ásta el menekülés közben a Szent Koronát Orsovánál, hogy az ne kerüljön osztrák kézbe.
Az Egyesült Államokban telepedett le, előbb építési rajzolóként dolgozott, majd a csatornaépítés főmérnökének nevezték ki Syracuse-ban. Később ércbányákat tárt fel a Sziklás-hegységben, és létrehozta az egyik legnagyobb alumíniumkohót.
Pályázaton elnyerte New York város tervező- és kivitelező mérnöki posztját, városrendezési és fejlesztési terveket készített, jelentős részt vállalt a Central Park megtervezésében. Ő alkalmazta először járdaburkolásra New Yorkban a bitumenaszfaltot.
Amikor 1861-ben kirobbant az amerikai polgárháború, az elsők között vállalt katonai szolgálatot az északiak hadseregében.
Ezredeseként John Charles Fremont tábornok serege vezérkari főnökének nevezték ki, dandárja több fontos hadműveletben vett részt.
A Pea Ridge mellett aratott győzelem elismeréseként dandártábornokká léptették elő, majd a kongresszus megszavazta neki a magasabb tábornoki rangot is.
Florida, valamint Kentucky katonai parancsnoka lett. A harcok során egy lövedék az arccsontjába fúródott, és mert eltávolítását senki nem vállalta, a lövedék a polgárháború fájdalmas emlékeként élete végéig ott maradt.
1866-ban az Egyesült Államok argentínai és paraguayi nagykövetévé nevezték ki, állomáshelye Buenos Aires lett. Diplomataként megpróbált közvetíteni a háborúban álló két ország között, a békekötést azonban már nem érte meg.
Fejsebe egyre elviselhetetlenebbül kínozta, és bár szeretett volna még egyszer hazai földre lépni, ez már nem adatott meg neki: 1868. január 21-én elhunyt.
Noha az amerikai polgárháborúban is harcolt, mindvégig hű maradt a magyar szabadságharc eszméjéhez
Argentínában nemzeti gyászt rendeltek el tiszteletére, katonai pompával búcsúztatták, sírját az Egyesült Államok és Magyarország címere díszítette.
1990. október 23-án hamvait – végrendeletének megfelelően – az arlingtoni katonai temetőben helyezték el. Asbóth Sándort a polgárháború kiemelkedő hőseként tartja számon az amerikai hadtörténet.
A tábornok élete végéig hű maradt a szabadságharc eszméjéhez és szülőhazájához, szabadságszeretete, elkötelezettsége vezette katonai és diplomata pályáján is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. A reformkor fő kérdései
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Miért volt vértelen 1848. március 15-e?
- A nyelv átalakításáról szóló vitát is beindította a magyar államnyelvvé tétele
- Az irodalomban és a politikában is maradandót alkotott Kemény Zsigmond
- Az 1848-49-es szabadságharcban is tevékeny szerepet vállalt Irinyi János
- Alacsonyabb származása miatt sosem teljesülhetett be Vörösmarty első szerelme
- A cenzúra kicselezése érdekében adott alcímet a Himnusznak Kölcsey Ferenc
- Alig épült meg, máris történelmi esemény színhelye lett a Nemzeti Múzeum
- Nem láthatta színpadon a Bánk bánt Katona József
- Csatatértől az elmegyógyintézetig: ki volt Széchenyi István gróf?
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 20:20
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05