Már több mint húszezren látogatták meg a Petőfiről szóló egyedülálló mozgó kiállítást
2022. december 13. 12:59 MTI
Útjának első félévében több mint 4000 kilométert tett meg, 60 települést keresett fel és mintegy 20 ezer látogatót fogadott a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) „Átröpűlök hosszában hazámon” című, Petőfi Sándorról szóló utazókiállítása.
Kép forrása: MTI / Balogh Zoltán
Korábban
Kiskőröstől Bicskéig
A Petőfi-emlékév kapcsán létrehozott, buszba épített tárlat szeptember 1-jén Kiskőrösről indult el, és első félévét december 9-én Bicskén zárta, ahol a polgármester köszöntötte a tárlat kurátorait és múzeumpedagógus kollégáit – emlékeztet a PIM által az MTI-hez hétfőn eljuttatott közlemény.
A múzeum tájékoztatása szerint az utazókiállítás kiemelt célja, hogy minél többekhez juttassa el élményszerűen Petőfi Sándor életművét és mutassa be életútját
A tárlat a haladás, sebesség, út, utazás fogalmaiból indul ki, és az aktuális kutatásokra alapozva, egyedi megközelítésből idézi megy Petőfi személyiségét, munkásságának ismert darabjait.
A kiállítás címét adó „Átröpűlök hosszában hazámon” mottó a Dalaim című vers részlete, amely nemcsak Petőfi utazás iránti szenvedélyét és költői ambícióit fejezi ki, de utal a tárlat nem mindennapi jellegére is.
A kiállítás képzeletbeli utazásra hívja a látogatót, aki felszállhat 1845-ben a gyorsszekérre Petőfi mellé, hogy a költő a „változó szerencse szekerén” felidézze múltjának meghatározó állomásait, és a közönséggel együtt fürkéssze jövőjét – olvasható a múzeum közleményében.
Az utazókiállítás az évvégi leállást követően januárban folytatja útját és a Budapest környéki, valamint a keleti országrész településeit veszi célba.
Az aktuális állomásokról a https://pim.hu/hu/petofi200-muzeumbusz honlapon, valamint a PIM Facebook- és Instagram-oldalain tudnak tájékozódni az érdeklődők.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor 09:50
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója 09:05
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.