Már tízezren látták a Petőfi Irodalmi Múzeum mozgó kiállítását
2022. október 18. 15:34 MTI
A hétvégén köszöntötte a tízezredik látogatóját a Petőfi Sándor-emlékév alkalmából útnak indított múzeumbusz – közölte a Petőfi Irodalmi Múzeum hétfőn az MTI-vel.
Kép forrása: MTI / Balogh Zoltán
Korábban
Szeptember elsején indult útnak
Az Átröpűlök hosszában hazámon című tárlat szeptember elseje óta járja az országot. Eddig több mint harminc település közönsége találkozhatott vele, főként a dunántúli régiókban – olvasható a közleményben.
A busz útvonala folyamatosan alakul, a tervek szerint decemberig mintegy 60 településre látogat el a nyugati országrészen, majd januártól a keleti régiókba jut el és visszatér Budapestre is.
Az utazó kiállítás kiemelt célja, hogy minél több emberhez juttassa el élményszerűen Petőfi Sándor életművét és mutassa be életútját.
A tájékoztatás szerint a tárlat a haladás, sebesség, út, utazás fogalmaiból indul ki, és az aktuális kutatásokra alapozva, egyedi megközelítésből mutatja be Petőfi személyiségét, munkásságának ismert darabjait.
Nem mindennapi tárlat
A kiállítás címét adó mottó („Átröpűlök hosszában hazámon”) a Dalaim című vers részlete, amely nemcsak Petőfi utazás iránti szenvedélyét és költői ambícióit fejezi ki, de utal a tárlat nem mindennapi jellegére is.
„A kiállítás képzeletbeli utazásra hív: 1845-ben felszállunk a gyorsszekérre Petőfi mellé, hogy a költő a +változó szerencse szekerén+ felidézze számunkra múltjának meghatározó állomásait, és velünk együtt fürkéssze jövőjét” – írták a szervezők.
A tárlat nem a költő életrajzát helyezi fókuszba, sokkal inkább az alkotói attitűdöt meghatározó döntési helyzeteket mutatja be, mint például a költővé válás, a társadalmi mobilitás, az életpálya megválasztása, a közéleti szerepvállalás, az irodalmi élet szervezése vagy a családalapítás – közölte a múzeum.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2018
- Géza fejedelem helyett felesége, Sarolt irányíthatta az országot
- A pornokrácia évtizedei Rómában – ki is volt az „igazi nőpápa”?
- A kormányzóné, Purgly Magdolna útja Sofronyától Estorilig
- Pergőtüzek krónikája
- Kormányzóné, anyakirálynő, hercegi nagymama - Szilágyi Erzsébet élete
- Péter Gábor, a „szovjet ügynök”
- Hét híres kutya a történelemből
- Verne valóra vált víziói
- Erzsébet királyné anyasága
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse 19:05
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 15:05
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak 12:30
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer 10:35
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap