Konferencián emlékeztek meg a Nemzeti Múzeum izgalmas és viszontagságos 220 évéről
2022. december 9. 15:06 MTI
A Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) immár 220 esztendeje befogadja a tárgyakat, a tudományt, az újító gondolatokat, a látogatókat, a nemzet kultúráját magát – hangsúlyozta az intézmény alapításának 220. évfordulója alkalmából, csütörtökön megrendezett tudományos konferencia megnyitóbeszédében a Kulturális és Innovációs Minisztérium kultúráért felelős államtitkára.
L. Simon László főigazgató beszéde (kép forrása: MTI / Kovács Tamás)
Korábban
Hoppál Péter emlékeztetett: a múzeumalapító gróf Széchényi Ferenc korának kiemelkedő közéleti személyisége, a tudomány és a kultúra bőkezűen adakozó mecénása, a reformgondolatoktól már megérintett korszak meghatározó alakja volt. Valódi nagysága abban állt, hogy nem maradt meg a nagyívű tervek szintén, hanem cselekedett – emelte ki.
A Magyar Nemzeti Múzeum és az Országos Széchényi Könyvtár alapítójaként gyűjteményét határozott koncepció mellett készítette elő a köz javára történő átadásra – idézte fel az államtitkár, hozzátéve: Széchenyi István, „a legnagyobb magyar” aligha válhatott volna történelmi óriássá, ha nem szülei példáját látja maga előtt.
Hoppál Péter hangsúlyozta: a Széchényiek kijelölte feladat ma is „időtlenül időszerű”. Időről időre új reformgenerációkra van szükség, amelyek nem restek felismerni és megismerni nemzeti múltunk értékeit, büszkék magyarságukra, hagyományaikra, kikezdhetetlen hazaszeretettel bírnak, miközben látják hibáit és önbizalommal készek a közös jövő építésére – mutatott rá.
Mint elmondta, a világ, illetve Európa mély és súlyos értékválsággal küzd, a rendíthetetlennek hitt értékek relativizálása felgyorsult, a napi problémák sodrása magában hordozza a szellemi élet idézőjelbe tételének veszélyét.
Ezért is különösen kívánatosak a maihoz hasonló, nagyívű tudományos seregszemlék, amelyek tudatosítják: van múltunk, vannak erős, mélyreható szellemi gyökereink – közölte Hoppál Péter.
L. Simon László, az MNM főigazgatója felidézte, hogy az általa vezetett intézmény elmúlt 100 évében szinte minden elődje munkáját megnehezítette a szűkös költségvetési keret.
Mint hozzátette, kinevezése után ugyan jelentős lendületet adott a Nemzeti Múzeumnak az állami többlettámogatás és a nagyobb kormányzati figyelem, ám a szomszédban kitört háború és annak közvetett hatásai viszonylag gyorsan elinflálták a többletforrásokat.
Mindez nem jelenti azt, hogy az MNM rövid- vagy hosszabb távon ne akarná megvalósítani olyan terveit, mint egy új régészeti központ, restaurátorbázis és műtárgyraktár, a főépület akadálymentesítése, egy új épületben létrehozandó nemzeti portrétár vagy egy új állandó kiállítás – jegyezte meg.
L. Simon László kiemelte a közművelődés, a közönségkapcsolatok és a múzeumpedagógia fontosságát, a múzeum tevékenységének alapjaként azonban a magas színvonalú tudományos tevékenységet nevezte meg.
„A mi intézményünknek hangsúlyozottan nemzeti karaktere van, olyan, amilyen nem lehet egy biológiai vagy fizikai kutatóintézetnek, de még egy szépművészeti múzeumnak sem” – fogalmazott a főigazgató.
Felidézte, „a nemzet múzeuma” az elmúlt 220 évben többször átalakult, szerencsés és kevésbé sikeres decentralizációs lépések eredményeként jött létre ez az alapvetően történeti profilú intézmény, amely Közép-Európa meghatározó tudományos műhelye és népszerű kiállítóhelye.
Ez a folyamat irreverzibilis, ám a jövő gyűjteménygyarapítási politikájában hangsúlyosan kell törekedni az intézményből korábban kikerült képző- és iparművészeti műtárgyak pótlására – vetette fel.
A főigazgató elmondása szerint az elmúlt évtizedben jelentős átalakuláson ment át a kutatóintézeti hálózat. „Ezek egy részének fenntarthatósága, tekintettel a jelenlegi háborús helyzetre, erősen kétséges” – figyelmeztetett, felvetve egyes, történeti vagy régészeti profilú intézetek MNM-be történő integrációjának lehetőségét.
L. Simon László hangsúlyozta: a Nemzeti Múzeumnak törekednie kell a felelősségteljes gazdálkodásra, a stabil anyagi háttér megteremtésére, megtartva a fenntartóval és a mindenkori kormányzattal ápolt jó kapcsolatokat. Hozzátette azonban: a pénzügyi stabilitás megteremtése céljából azt kérik a fenntartótól, hogy „a szocializmus szellemiségét őrző” jegyárrendeletet változtassa meg, kivezetve a kedvezmények túl széles rendszerét.
Legalább ilyen fontos azonban a magánmecenatúra felélesztése is, hiszen a hazával szemben a gazdasági élet mára megerősödött szereplőinek is felelősségük van – mondta L. Simon László.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
maják
- Háromezer éves maja települést fedeztek fel Guatemalában
- A magyar sajtó és a bolgár hadba lépés
- Minden évben várják, de eddig nem jött el a világvége
- A hódítók nem tudták teljesen eltüntetni az amerikai őslakosok hagyományos népi játékait
- A titokzatos dzsungelbéli főváros a Csillagok Háborúja díszletéül is szolgált
- A leghíresebb maja romváros eddig lezárt részei is látogathatók lesznek
- A maja villámisten ritka szobra került elő Mexikóban
- Szokatlan játékokkal múlatták az időt az Újvilág őslakosai az európai hódítás előtt
- Feláldozott emberek maradványait találták meg egy maja romvárosban
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése 15:05
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét 14:20
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők 11:20
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa 08:20
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája tegnap
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski tegnap