A CIA-ra is megpróbálták ráfogni John Lennon meggyilkol(tat)ását
2022. december 8. 19:05 Múlt-kor
Amikor a zenész elhaladt Chapman mellett, a gyilkos lőállásba vágta magát és megszólította áldozatát: „Mr. Lennon”. Egy pillanattal később meghúzta a ravaszt. Chapman öt lövést adott le, az első golyó nem, de a másik négy a hátán és a bal vállán eltalálta a legendát, aki a kórházban belehalt sérüléseibe. 42 éve, 1980. december 8-án búcsúzott az árnyékvilágtól John Lennon.
Korábban
Órákkal a véres incidens előtt, 1980. december 8-án Mark David Chapman, Lennon legújabb lemezét a kezében szorongatva, békésen várakozott a New York-i Central Park sarkán álló Dakota-ház előtt.
A luxus apartmanház egyik lakójára, az egykori Beatles-sztárra várakozott. Nagyjából délután öt körül Lennon felesége, Yoko Ono társaságában megjelent a bejáratnál.
Amint meglátta a zenészt, Chapman szinte kővé dermedt. A mellette álló fotóst ez nem nagyon zavarta, és akcióba lendült. Egy jó kép reményében Lennon orra elé tolta a csaknem megbénult Chapmant. A zenész dedikálta a lemezborítót és távozott.
A művész házaspár késő este tért vissza otthonába. A Dakota-ház körül hosszú órákon át őgyelgő Chapman ekkorra már felszívta magát. Elhatározta, hogy nem ad Lennonnak még egy esélyt és hidegvérrel meghúzta a ravaszt.
Az illogikus, megmagyarázhatatlan indítékkal elkövetett gyilkosságokat gyakran titokzatosság lengi körül. Ez alól a Lennon elleni merénylet sem volt kivétel, amelyhez az évek során számos bizarr teória kapcsolódott.
Egyesek úgy vélték, hogy a lelkileg instabil, és az öngyilkosság gondolatát fontolgató Chapman kiváló alanya lett a CIA által még az 1950-es években elindított tudatmódosító kísérleteknek, amelyek számos, az Egyesült Államokban elkövetett politikai gyilkossággal hozhatók kapcsolatba.
Az utolsó fotó John Lennonról (b), aki éppen gyilkosának (j) dedikálja lemezborítóját
Miért akarhatta a CIA Lennon halálát? A zenész kisebbik fia, Sean Lennon egy interjúban úgy nyilatkozott, hogy a rendkívüli karizmával rendelkező édesapja szálka volt az amerikai kormányzat szemében, mert számtalanszor fellépett a vietnámi háború, a rasszizmus és az elnyomás ellen, és zenéivel százezreket tudott megmozgatni egy-egy fontos ügy mellett.
Tény, hogy a kormányzat Lennon kiutasításán is dolgozott, de ezen logika mentén más szókimondó előadók, így például Bob Dylan, vagy a rendszert élesen bíráló Dead Kennedys tagjai is veszélyben érezhették volna életüket.
A teljes igazságot talán soha nem tudjuk meg, de egyet bizton állíthatunk: John Lennon munkássága évtizedekkel a halála után is nagy hatást gyakorol az emberekre. Egy 2002-ben Nagy-Britanniában végzett felmérés alapján Lennon az előkelő nyolcadik helyet foglalta el a 100 legjelentősebb brit listáján.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Az 1956-os forradalom Magyarországon
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A mesterek győzték le a tanítványokat a melbourne-i medencében 1956-ban
- Az elsöprő túlerővel szemben sem adták fel a harcot a magyar felkelők 1956-ban
- Kegyetlen megtorlás követte a reményekkel teli forradalmat
- Eredetileg orvosnak tanult Maléter Pál, az 1956-os forradalom honvédelmi minisztere
- A náci hadigépezet megtörése után az 56-os forradalom leverése is Zsukov marsallra várt
- Így működött a kádári megtorló gépezet
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor 09:50
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója 09:05
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.