Börtönévek után a szerelem hozta el a nyelvújító Kazinczy Ferenc másodvirágzását
2022. augusztus 23. 07:30 MTI
191 éve, 1831. augusztus 23-án hunyt el Kazinczy Ferenc költő, író, műfordító, irodalomszervező, a magyar nyelvújítási mozgalom vezéralakja. Fő törekvése a magyar nyelv megújítása, gazdagítása és a költői stílus fejlesztése volt.
Korábban
Régi, jómódú nemesi családba született Érsemjénben 1759. október 27-én. A sárospataki kollégiumban poétikai és retorikai tanulmányokat folytatott, jogot és teológiát is hallgatott, elsajátította a latin, a német, az ógörög és a francia nyelvet.
1775-ben közreadta első munkáját, majd lefordította Bessenyei egy korai művét, a Der Amerikanert, munkáját a szerző is megdicsérte. Az iskola elvégzése után Kassán, Eperjesen, majd Pesten folytatott joggyakorlatot, közben táncolni, fuvolázni, festeni tanult.
1784-ben Sáros és Abaúj megye táblabírájává nevezték ki, Kassán telepedett le, és tagja lett a miskolci Erényes Világpolgárok szabadkőműves páholynak. Célját, az irodalmi ízlés, a művészi stílus fejlesztését, a magyar nyelv gazdagítását fordításaival igyekezett elérni. 1788-ban Baróti Szabó Dáviddal és Batsányi Jánossal megalapította a Magyar Museumot, összekülönbözésük után Kazinczy saját lapot hozott létre Orpheus címmel.
1791-ben megismerkedett Hajnóczy Józseffel és tagja lett Martinovicsék jakobinus mozgalmának. 1794-ben letartóztatták, halálra ítélték, de ezt a király várfogságra enyhítette.
Jakobey Károly festménye a széphalmi kúriáról (kép forrása: Wikipédia/ Jakobey Károly/ CC BY-SA 4.0)
Kazinczy hat és fél évig raboskodott Spielbergben, Kufsteinben, majd Munkácson, erről az időszakról szól a Fogságom naplója című munkája. 1804-ben feleségül vette Török Zsófiát (Sophie), anyjától megkapta a bányácskai házat és egy kis birtokot.
Bányácskából lett Széphalom, a korabeli művészeti, irodalmi élet központja. Börtönévei alatt a klasszicizmus híve, Goethe követője lett, de fő törekvése továbbra is a magyar nyelv megújítása, gazdagítása, a költői stílus fejlesztése maradt, és erőteljes harcot indított a provincializmus ellen.
Orlai Petrich Soma festménye Kazinczy Ferenc és Kisfaludy Károly találkozásáról (1828)
1813-ban megjelent a nyelvi hagyományőrzők Kazinczyt és a nyelvújítókat gúnyoló röpirata Mondolat címmel, amelyre két évvel később Kölcsey és Szemere válaszolt. Az áldatlan vitát Kazinczy zárta le a két irányt összeegyeztetni óhajtó cikkében (Orthologus és neologus nálunk és más nemzeteknél). Élénk kritikai tevékenységet is folytatott, a pályakezdő írók, költők (Berzsenyi, Szemere, Kölcsey, Fáy András) neki küldték el kézirataikat véleményezésre.
Az 1807–1808-as Pályám emlékezete című kötetében a gyermekkorától az 1805-ig terjedő életút eseményei, fontosabb fordulópontjai, állomásai elevenednek meg. 1825-től részt vett Pesten a Magyar Tudós Társaság előkészítő munkálataiban, és 1830-ban a történettudományi osztály tagja lett.
1831-ben az összes akadémiai gyűlésen részt vett, majd az év tavaszán visszaindult Széphalomra. A környéken ekkor már kolerajárvány pusztított, ennek esett áldozatául 1831. augusztus 23-án.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2011
- Az örökség
- Akiknek tényleg a Balaton a Riviéra
- A közös kód
- Budapesti olimpiai álmok: az 1955-ös fiaskó históriája
- A Délvidék megszállása 1941-ben
- Nyugdíjvita a rendszerváltás után, avagy pedikűrollóval a határozatdzsungelben
- A Meidzsi-reform bevezetése a feudális Japánban
- Lengyel középiskola Balatonbogláron a második világháború alatt
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád 19:05
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát 18:05
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet 16:05
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése 15:05
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét 14:20
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők 11:20
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa 08:20
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap