Néphagyományokkal köszönti a húsvétot a Szentendrei Skanzen
2022. április 12. 12:50 MTI
Két év kihagyás után ismét megrendezi a falusi húsvéti népszokásokat életre keltő programsorozatát a Szentendrei Skanzen, amely április 17-én és 18-án locsolkodással, hímes tojással, tavaszváró mulatsággal is várja az érdeklődőket.
Írókázott magyar húsvéti tojások (Wikipedia / Rlevente / CC BY-SA 4.0)
Korábban
A Szentendrei Skanzen hétfői tájékoztatása szerint ebben az évben a magyarországi mellett a határon túli magyar közösségek zenei és tánchagyományai, díszítési motívumai is megjelennek a portákon és a színpadi programokon.
A locsolkodás hangulatát a mosonmagyaróvári Lajta Néptáncegyüttes tagjai elevenítik meg, de moldvai csángó és bezenyei horvát húsvéti hagyományokkal is megismerkedhet a közönség, lesz kézműves vásár, vándormuzsikusok előadása és táncház is.
Mesét mond Simándi László és Csernik Szende. Fellép az Álomzug Társulás, az Erdőfű Zenekar, a moldvai csángó zenét játszó Berka Együttes, a világzenei Babcsán Projekt, a Magos és a Kerek Zenekar. A kézműves foglalkozásokon írókázni, tojást berzselni lehet, de bemutatják az aprólékos műgonddal készülő patkolt tojásokat is.
Bemutatkozik a tojásírás élő hagyománya: gyergyói, gyimesi, háromszéki, kárpátaljai tojásdíszítési motívumokat láthat a közönség. Kicsik és nagyok készíthetnek gyapjú- vagy agyagbárányt, fonalcsibét, textiltojást, tavaszi ajtódíszt, és hímezhetnek könyvjelzőt, de lesznek különféle játékok is.
A Skanzen felszentelt templomaiban húsvét vasárnap és hétfőn katolikus misén és református istentiszteleten, a görögkatolikus templomban pászkaszentelésen vehetnek részt a látogatók.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről tegnap
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné tegnap