A magyarországi németség meghurcoltatására emlékeztek a XVI. kerületben
2022. január 20. 14:20 MTI
A magyarországi németség 20. századi tragédiáját bemutató emlékművet adtak át szerdán Budapest XVI. kerületében, a Sashalmi sétány és a Romhány utca kereszteződésében.
Korábban
A magyarországi németek elhurcolásának és elűzetésének emléknapján tartott ünnepségen Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára kiemelte, hogy egy mai fiatalnak a második világégés egy fejezet a történelemkönyvből, személyes tapasztalatok nélkül. Ez egyfelől áldásos helyzet, hiszen „gyerekeinknek már nem kell megtapasztalniuk az elnyomást”, ugyanakkor „a mi kötelességünk”, hogy az események ne merüljenek feledésbe. Ezen a napon „azokra a honfitársainkra emlékezünk”, akik a történelem viharában igaztalan vádak alapján kényszerültek szenvedni – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Vince.
A 20. században az egész világon, így Magyarországon is gyors változások zajlottak. A második világháború lezárása után nem sokkal, még 1945-ben elfogadták a kitelepítésről, jogfosztásról szóló rendeletet, 1946. január 19-én pedig – éppen hetvenhat éve – elindult az első, elüldözött németeket szállító vonatszerelvény.
Az elhurcolás gyökeresen megváltoztatta Magyarország, elsősorban a Dunántúl képét – mondta a helyettes államtitkár, megjegyezve, hogy a kitelepítettek vagyona az államra szállt. Szalay-Bobrovniczky Vince kijelentette, hogy ma töretlenül támogatják a magyarországi németséget.
Szatmáry Kristóf, a kerület fideszes országgyűlési képviselője úgy vélekedett, hogy egy emlékmű talán egyszerre főhajtás a múlt előtt és útjelző a jövő nemzedékeinek. A Sashalmi sétányon elhelyezett alkotás egyszerre kíván méltó emléket állítani a német ajkú magyarok 20. századi megpróbáltatásainak és üzen a jövőnek: soha többé kollektív megbélyegzést, diktatúrát! – hangoztatta.
A politikus közölte: szeretne kísérletet tenni arra, hogy további domborműveken bemutassák a több mint ezer évre visszanyúló magyar-német együttélést. A németek többsége nem csupán integrálódott: sokan közülük kiemelkedően bátor hazafiak lettek – jegyezte meg.
A német név a 20. században emberek százezrei megaláztatásának lett alapja. Kitelepítés, kényszermunka, halál lett a sorsuk sokaknak – mondta Szatmáry Kristóf. Jelezte, hogy a vagonok nem csupán nyugatra mentek: rengeteg embert szovjet kényszermunkára vittek, amely még kegyetlenebb volt. A képviselő azt mondta: az emlékmű rendhagyó módon arra is kísérletet tesz, hogy a kitelepítés mellett más traumatikus eseményekre is utaljon.
Kovács Péter polgármester felidézte, hogy a kerületben már 1990 óta emlékeznek az elhurcolt német ajkúakra. Sashalmon tragédia történt – mondta. Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke arról beszélt, hogy a bajban, a veszedelemben Isten segített a megmaradásban.
Az emlékművet R. Törley Mária szobrászművész készítette. Az alkotáson vagonok mellett feliratok és nevek láthatóak.
Az Országgyűlés 2013-ban nyilvánította január 19-ét a magyarországi németek elhurcolásának és elűzetésének emléknapjává; 1946-ban ezen a napon hagyta el Magyarországot az elüldözött német nemzetiségűeket szállító első vonatszerelvény. Határozatában az Országgyűlés kiemelte, hogy tisztelettel adózik mindazok emléke előtt, akiket a második világháború után a kollektív bűnösség igaztalan vádja és elve alapján hurcoltak el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
23. A reformáció és a katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Brutális boszorkányüldözésbe torkollott a király rögeszméje a 16. századi Skóciában
- A leves, amely megállított egy háborút
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Példát mutatott a világnak Erdély a vallási toleranciában
- A vallásszakadást szentesítette az első vallásbéke
- Családja a végsőkig ellenezte Szalézi Szent Ferenc papi hivatását
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap